Pesti Srácok

Szabadtéri táncestek a Várkert Bazárban

Tangó, flamenco, kortárs és hagyományőrző előadások, valamint táncházi program is várja az érdeklődőket a Nemzeti Táncszínház nyáresti, szabadtéri táncestjein július 29. és augusztus 14. között a Várkert Bazár Öntőház udvarán.

MTI

A Táncbazár elnevezésű előadássorozatot a Budapest Táncszínház mediterrán és klasszikus hangulatot idéző produkciója, a Mur mur de la Mediterranée / Bolero nyitja, majd a társulat Álomőrző című darabjának premierjét láthatja a közönség. A Duna Művészegyüttes a tavasz jeles napjait megidéző Tavaszi szél című előadásával, valamint a Magyar Táncképek című folklórválogatással érkezik a Várkert Bazárba. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csárdás! Szerelem a Kárpátok alatt és a Táncrapszódia - Japán Tour 2016 című darabjaival mutatja be a Kárpát-medence táncainak szépségét, virtuozitását és zenei világának sokszínűségét. A szabadtéri esteken a tangó - mint tánc és, mint életforma - is terítékre kerül Budai László és vendégei, a Tangó Táncszínház conTangos, valamint a Momentango Tango Company Oblivion című előadásai révén. A FlamenCorazonArte Táncszínház Tapas de Flamenco című estje a magyar, arab, zsidó, keresztény, indiai és cigány eredetű ősi zenei motívumok és ritmusok világába repíti el a közönséget. A társulat Netz Táncprodukcióval közös FlamencoFolk című előadása pedig ritmusos, humorral teli estét ígér.

PestiSracok facebook image

A Feledi János - Feledi Project - és a Trio a lá Kodály a kortárs tánc és a hazai kortárs kamarazene mellett a progresszív jazz világába kalauzol el Prozódia című produkciójával. A Sivasakti Kalánanda Táncszínház a klasszikus indiai tánctechnikákat és modern koreográfiákat bemutató TálaMantra - Indiai táncképek című táncelőadásával színesti a 16 napos programsorozatot.

A Táncbazár két külföldi fellépője, a Costa Rica-i Danza Folclórica Náhualt és az uruguayi Ballet Tierra Adentro a közép- és dél-amerikai tradicionális táncokat, népművészetet és zenét hozza el a Várkert Bazárba. A Táncbazárt a Magyar Állami Népi Együttes a Hagyományok Háza közreműködésével megvalósult Magyarok tánca című előadása zárja, amelyben a férfitáncok akrobatikussága, a lánytáncok lírája és a páros táncok virtuozitása mellett a népzenei kultúra legszebb dallamai is megjelennek.

Fotó: nepszava.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.