Pesti Srácok

Szőke András kapta az idei Karinthy-gyűrűt

Szőke András kapta az idei Karinthy-gyűrűt. A Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit elismerő díjat szerdát adták át a Magyar Rádió Márványtermében.

MTI

Az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrűt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója, valamint Vaszily Miklós, az MTVA megbízott vezérigazgatója nyújtotta át Szőke Andrásnak. Az elmúlt 30-35 évben Szőke András nélkül rengeteg fontos film nem készülhetett volna el, és nemcsak a stand-upot teremtette meg Magyarországon, hanem a létével is bizonyos humoros életformát alkot– méltatta a díjazottat alkotótársa, Badár Sándor, aki három évvel ezelőtt kapott Karinthy-gyűrűt.

PestiSracok facebook image

Megjegyezte, hogy életük összefonódott Szőke Andrással, együtt indultak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból. Mint fogalmazott: "a szentesieknek genetikailag egy plusz mondattal több van az agyukba építve, ezért is juthatott eszébe Bandinak, hogy egy szuper 8-as kamerával forgasson játékfilmet, ettől aztán ezek nemcsak humorosak, hanem szürreálisak is lettek."

Legismertebb mozijában, a Roncsfilmben Szőke András a VIII. kerületi lét dialógjait mutatta be utánozhatatlanul. Badár Sándor szerint Szőke András mostani lakó- és alkotóhelyén, a Veszprém megyei Taliándörögdön is stílust teremtett egy reneszánsz ember, modern kori Leonardo, aki fest, épít és rádiót épített a helyi plébánián.

Szőke András elmondta: kollégáival mindig egy bizonyos réteget próbált elemezni, a kisemberek, a vidéki emberek történetei érdeklik. Mint mondta, nagyon örült annak, hogy többen is megkapták a Karinthy-gyűrűt az elmúlt években azok közül, akik számomra nagyon fontosak, illetve a szórakoztató vagy mesélő rendszerben hozzám hasonlóan jelen vannak. Amiket én csináltam, azok elsősorban mesék, amelyeken talán lehet nevetni. Zavarba ejt, hogy akik a díjról döntöttek, úgy látták, ez érdemel annyit, hogy a tevékenységet elismerjék– fogalmazott. Badár Sándorral és másokkal Szentesről elég speciális utat tettek meg, nem jártak színművészeti főiskolára, bár egy rövid ideig később tanított ott.

Különös módon keveredtünk a média felé, és úgy adta a sors, hogy Szomjas György és Simó Sándor segíteni tudott nekünk több film elkészítésében. Ezekben volt szatíra, önirónia, a játékfilmek mellett készült több olyan tévés dokumentumfilm is, amelyekbe szintén bele van ágyazva a humor. Folyamatosan járjuk az országot, rengeteg ötlet van, és örömteli, hogy ma olyan fiatalok tudnak filmeket készíteni, akik a teljes nagyközönséget szólítják meg–fejtette ki Szőke András.

Kitért arra, hogy folyamatosan filmezik, ad be forgatókönyveket, de most úgy tűnik, olyan világ van, amelyben ezekre nincs szükség. Ma már modern rendszerek vannak, az internet világában akár újra alternatív módon lehet filmeket készíteni. Ezek a történetek fejben már megvannak.

Szőke András rendezőként és/vagy színészként szerepelt például a Roncsfilmben (1992), a Gengszterfilmben (1997), a Csudafilmben (2005), a Hasutasokban (2007), a Bakkermannban (2007) és a Papírkutyákban (2008).

A Karinthy-gyűrő 10-12 gramm aranyból készül, az 1975 óta minden évben átadott elismerés korábbi díjazottjai között volt mások mellett Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Moldova György, Farkasházy Tivadar, Sinkó Péter, Fábry Sándor, Boncz Géza, Déri János, Kern András és Bajor Imre. A díjátadón jelen volt a már szintén díjazott Nádas György, Maksa Zoltán, Varga Ferenc József és Aradi Tibor.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.