Pesti Srácok

Tippeld meg a múltat! – Nyerő játéktörténelem (III. forduló)

A 061.hu és a Szerencsejáték Zrt. hét hetes kalandozásra hívja a hazai szerencsejáték történelme iránt érdeklődőket, amelynek során most akár nyerhetsz is. Oldalunkon minden kedden megosztunk veletek egy-egy érdekes történetet a magyar szerencsejáték múltjáról, a cikkek végén pedig egy kérdéssorral tesszük még izgalmasabbá a kalandozást! Érdemes a Szerencsejáték- történeti Galériából válogatott sztorik részleteire összpontosítani, ugyanis hétről hétre, három játékos között, akik helyes választ adtak, kisorsolunk három tízezer forintos sorsjegycsomagot. A nyertesek nevét a következő heti cikkben tesszük közzé. Ha Fortuna veled van, akkor akár többször is nyerhetsz.

061.hu

A mai fiatalok többsége talán nem is tudja, hogy mennyire szerencsések voltak azok a játékosok, akik a 60-a években lakást nyertek a lottón. Az Ötöslottó sorsolásokat ugyanis sokáig havonta szervezett tárgynyeremény-sorsolások is kísérték. A budapesti nyereménylakások a 60-as évektől pedig már nem véletlenszerűen kiválasztott és a szervező által megvásárolt lakások voltak, hanem kimondottan erre a célra épített házak lakásai.

A Lottóházak pedig mai napig állnak, többek között a Frankel Leó utcában, a Kárpát utcában és a Margit körúton is. De közülük is talán az egyik legizgalmasabbnak a harmadikként felépített, Üllői út 39-43. számú épület története számít, mely felépítésének körülményei sokat elmondanak a 60-as évek kádári diktatúrájának világáról.

PestiSracok facebook image
ulloi_ut-korut_sarok_1965Az Üllői út és a Ferenc körút sarkán épült fel 1959-ben a harmadik Lottóház

Az Üllői út és a Ferenc körút kereszteződése már a 19. század végén is Budapest egyik legfontosabb kulturális „kereszteződésének” számított. 1890-től várta itt vendégeit a híres Valéria kávéház, és vele szemben épült fel 1896-ban Lechner Ödön tervei alapján a szecessziós stílusú Iparművészeti Múzeum. 1956-ban a legendás Corvin közben és a kereszteződés negyedik sarkán, a Kilián laktanyánál zajlottak a forradalom legvéresebb ütközetei. A forradalom leverése után a hatalomnak különösképp fontos volt, hogy a tér romjai senkit se emlékeztessenek a történtekre, így az újjáépítés gyorsan megkezdődött.

Pontosan az Üllői út és a Ferenc körút sarkán épült fel 1959-ben a harmadik Lottóház. A Csics Miklós tervezte, modern épület a forradalom során erősen megrongálódott, eklektikus lakóház helyére épült. Mivel a lottó 1957-es hazai bevezetésekor a lakásépítés meghirdetett társadalmi közcél volt, így jelentős reklámértékkel bírt ez különleges helyen felépült Lottóház.

A hatemeletes lakóház földszintjén egy OTP kirendeltség és számos bolt is helyet kapott. A Lottóház első lakói 1961 augusztusában költözhettek be az épületbe. Az ünnepélyes „kulcsátvételről” és a lakások birtokba vételéről természetesen a Magyar Televízió is beszámolt. Az eseményt Jurij Gagarin magyarországi látogatásához időzítették: a nyertesek már új otthonuk erkélyéről nézhették Gagarin és küldöttsége autókaravánját, és az Üllői úti felvonulást.

Többet is megtudnál az elmúlt közel hatvan év nagy nyereményeiről, lottónyerteseiről, totóbajnokairól? A szerencsejatekgaleria.hu virtuális kiállításán több száz képpel és videóval várjuk a hazai szerencsejáték-történelem iránt érdeklődő látogatókat. (X)

il potere crescente dei social media (1)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.