Pesti Srácok

Borozz szerdánként Picassoval és Modiglianival az MNG-ben

Szerda esténként idén júliusban is Borszerdákkal várja az érdeklődőket a Budavári Palota panorámaterasza a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), ahol most Modigliani és Picasso kiállítása is megtekinthető.

MTI

Nyáron a 20. századi művészet történetének két kiemelkedő művésze, Amedeo Modigliani és Pablo Picasso kiállítása egyszerre látható az MNG-ben. Az idei Borszerdák borszakértőit, Mácsai Ilonát és Lukács Szabolcsot is Modigliani és Picasso művei ihlették meg az estek borválogatásának összeállításakor - közölte a Nemzeti Galéria.

PestiSracok facebook image

A látogatók július 6-án és 20-án a Modigliani-kiállítást, július 13-án és 27-én a Picasso-kiállítást tekinthetik meg a hosszított nyitvatartás során; a tárlatok mellett borkóstolóval, koncerttel, előadással és tárlatvezetésekkel várják a közönséget. Az első, július 6-i Borszerda-est borszakértőjét, Lukács Szabolcsot Modigliani művei ihlették meg borválogatásának összeállításakor: a panorámateraszokon toszkán vörösbort és provence-i rozét kínálnak.

A tárlatvezetések elsősorban az állandó kiállítások mesterműveire összpontosítanak, az első alkalommal a 20. századi magyar festészet klasszikusaival és a Szépművészeti Múzeum remekműveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az est különlegessége Amedeo Modigliani napokban nyílt kiállítása, amely a művész első magyarországi bemutatója. A kiállítás aktokon, portrékon és szobrokon keresztül mutatja be Modigliani életművének főbb korszakait és stílusfordulatait, valamint a kortársakhoz fűződő kapcsolatát. A Borszerda esten a kiállítás kurátora, Kovács Anna Zsófia Modigliani - Mítosz és valóság címmel tart előadást.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.