Július utolsó hétfőjén temetik Apáti Miklóst
Július 25-én, hétfőn negyed négykor helyezik örök nyugalomra Apáti Miklóst a Kispesti Temetőben. A József Attila- és Táncsis Mihály-díjas költő, író, újságíró vasárnap hajnalban, hetvenkét éves korában hunyt el.
061.hu
Apáti Miklós 1944. július 5-én született Budapesten, 1962-ben vegyészmérnökként végzett. A következő nyolc esztendőben vegyésztechnikusként dolgozott, majd 1970-től a Hírlapkiadó Vállalat újságírója lett. Esztétika-filozófia szakon 1972-ben szerzett oklevelet, esti egyetemen. A Film Színház Muzsika rovatvezetője és a Kis Újság munkatársa volt 1973 és 1991 között, majd az Új Magyarországhoz távozott, ahol újságíró, de stratégiai igazgató és főszerkesztő-helyettes is volt. Ez utóbbi posztot látta el a Napi Magyarországnál is 1997–1998-ban. Utolsó munkaéveit a Magyar Hírlapnál töltött, s immár súlyos betegsége miatt onnan vonult nyugállományba.
Első verseskötete 1972-ben jelent meg Vándorút címmel, s a következő évben megkapta érte a Művészeti Alap elsőkötetesek író díját. József Attila-díjjal 1978-ban, Táncsics Mihály-díjjal pedig 1992-ben tüntették ki. Habár Apáti Miklós elsősorban költőként volt ismert, A Fekete Gén című regénye két kiadásban (1982-ben és 1987-ben) több tízezres példányszámban kelt el. Élete végén visszavonult az irodalmi közélettől, s habár több kiadó is megkereste azzal a szándékkal, hogy verseit összegyűjtsék, elzárkózott ettől. Ezekben az években a színház felé fordult, színműveket írt, Karády Katalin élete foglalkoztatta, illetve a színésznő-énekesnő kapcsolata Ujszászy István tábornokkal, több darabot is tervezett és írt is róluk. A K und K – Karády katonái című drámát Békéscsabán mutatták be.
Jellemző a kitartására, munkabírására és élni akarására, hogy a darab szövegén a kórházi ágyán kezdett el dolgozni – kemoterápia után. Apáti Miklós vidám jellemével átmeneti felépülése után is élvezte az életet: „Minden nap egy ajándék, nincs okom arra, hogy komor legyek” – mondta ekkoriban, miközben újabb színházi terveiről mesélt.
„A költözés, akár a vers: kockázatos. Légy alázatos, ha útra kélsz, ha / versbe fogsz, s ha még szerelembe is, / hasznod ne nézd, csak rakd a lábad. Szét azért mindent ne verj.Éléskamra hűsére láss, és olyan oázisra is, / mely lehet, hogy nincs, de remélhető. Romokat ne gyárts. Lépj, ne üss. Ne ölj, ha elnémulnál a rémülettől, / mert logikus, hogy a »Mi lesz?« kérdéséből a merő űr mereng reád. Csak tűrt lehetsz, ha tűrsz” – így fogalmazott Apáti Miklós A költözés című verésben.
