Pesti Srácok

Idén két napos lesz a DreherFeszt

Kétnaposra bővül az idén a DreherFeszt, amely a kőbányai sörgyár patinás épületei között nagyobb alapterületen, két színpaddal és többféle programmal várja augusztus 26-án és 27-én a jó zenét és a sörkülönlegességeket szerető közönséget.

MTI

A nyár utolsó hétvégéjén tartott "underground" sörfesztivál fellépői között lesz a Péterfy Bori & Love Band, a Vad Fruttik, Zagar, az Ivan & The Parazol, a Margaret Island, az Akkezdet Phiai és a The Biebers. Fellép a SuperStereo is, amelynek KRSA-val közös Fedezd fel! című nyári slágerét a DreherFeszt hivatalos dalának választották - olvasható a szervezők MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

PestiSracok facebook image

A fesztiválon a Rocklap mellett a Komlóterasz, az Üstökös és a Múzeum söröző is várja a vendégeket, akik megkóstolhatják az idei sörkülönlegességeket. A 2016-os innovációkban is kiemelkedő szerep jut az elmúlt évek sikertechnológiájának, a hidegkomlózásnak, valamint idén ugyancsak előtérbe kerül a legfrissebb, még pasztörizálatlan Dreher Tanksör. A sörfőzés kulisszatitkaiba többek között a Főzőház és erjesztő látogatás során lehet majd bepillantani.

A kőbányai Dreher Sörgyárat egyszer egy évben, kizárólag ennek az eseménynek a kedvéért nyitják meg a nagyközönség előtt. A rendezvény ideje alatt 30 percenként ingyenes buszjáratok közlekednek az Örs vezér tere és a fesztivál között. A belépőjegy korsó sörre beváltható kupont is tartalmaz. Az eseményről további információ a www.dreherfeszt.hu oldalon található.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.