Pesti Srácok

Látogatható lesz a római Colosseum arénája

Egyelőre kísérleti jelleggel megnyitják a látogatók előtt a római Colosseum arénáját, vagyis a turisták az ókori amfiteátrum közepén lévő színpadra is kimehetnek az egykori gladiátorok útját követve.

MTI

Az aréna július 15-től október végéig látogatható félórás vezetéssel. A látogatás legfeljebb ötven fős csoportokban zajlik, az előzetes helyfoglalás kötelező. A belépőjegy ugyanannyiba kerül, mintha a látogató a Colosseum más részébe váltaná meg (12 euró, 3800 forint), de az arénába készülők külön kapun lépnek majd be az amfiteátrumba. A látogatók ugyanazon az útvonalon juthatnak be a Colosseumba, mint egykor a gladiátorok. Az amfiteátrum közepén lévő színpadról beláthatják az egész ókori épületet. Az aréna bejárása után a látogatók eldönthetik, hogy megnézik-e a Colosseum más részeit is, vagy távoznak.

PestiSracok facebook image

"Aki közvetlenül a Colosseum arénájába lép be, egész életében emlékezni fog a látványra!" - jelentette ki Francesco Prosperetti, a római régészeti felügyelőség vezetője.

Francesco Prosperetti az olasz sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy az új látogatási útvonal a Colosseum egy eddig nem látogatható részét kívánja megmutatni a nagyközönségnek, másrészt a műemlék gyorsabb megtekintését is kínálja azoknak, akik nem akarnak hosszasan ott időzni. Elsősorban azokról a turistacsoportokról van szó, amelyek a tengerjáró hajókkal a Róma közeli kikötőkbe érkezve csak a Colosseumot akarják megnézni az örök városban, de ezt sem órákon keresztül.

Francesco Prosperetti hangsúlyozta, hogy a tavalyi 6,5 millió látogatójával - a kínai nagy fal mögött - a világ második legnépszerűbb szabadtéri régészeti emlékének számító Colosseumban nem a látogatók számát, hanem a látogatás rugalmasságát és biztonságát kívánják növelni azzal, hogy felszámolják a műemlék előtt egész évben kígyózó sorokat. Ezt az előre megszervezett, csoportos és gyorsabb látogatások teszik lehetővé. A Colosseum arénáját fedő padlózatot a 19. század végén távolították el, hogy a színpad alatti részt feltárják. Jelenleg az aréna egy részét fedték le ideiglenes padlózattal, a tervezett teljes rekonstrukció 18,5 millió euróba kerül.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.