Pesti Srácok

Már biztos: 2019- ben jön a Shrek 5. része

Már biztos: 2019- ben jön a Shrek 5. része

Bár már a negyedik részt is utolsó fejezetként harangozták be, most bejelentették: 2019-ben érkezik a Shrek ötödik epizódja.

A Steven Spielberg és Jeffrey Katzenberg által alapított DreamWorks sokáig a Disney legnagyobb ellenfele volt az animációs filmek piacán. Olyan klasszikusokkal indított a stúdió, mint a Z, a hangya, az Egyiptom hercege vagy a Csibefutam, de 2001-ben rátalált egy még nagyobb kincsre: ekkor jött ki aShrek első része, ami egyszerre lett kritikai és kasszasiker, és még az Oscar-díjat is elhappolta a Szörny Rt. elől.

A stúdió később olyan filmeket hozott ki, mint a Madagaszkár, a Kung-fu Pandavagy az Így neveld a sárkányodat, a bevételi rekordot azonban máig a 2004-esShrek 2 tartja. A franchise még három mozifilmet látott: a harmadik rész 2007-ben, a Shrek a vége, fuss el véle című negyedik epizód pedig 2010-ben került a mozikba, de egy spinoffot is megélt a sorozat, a 2011-es Csizmás, a kandúrrévén.

Idén vásárolta meg a DreamWorks Animationt az NBCUniversal, ami előrevetítette, hogy a gigavállalat minden létező franchise-ból ki akarja majd hozni, ami még benne van, így hiába harangozták be befejező részként a Shrek 4-et, várható volt, hogy valamilyen módon folytatódik az ogre története.

Egyelőre annyit jelentettek be, hogy 2019-ben érkezik a Shrek 5, ami a jelenlegi hollywoodi trendeket figyelve könnyen lehet, hogy egyfajta soft reboot lesz, vagyis Shrekék világában játszódik majd, de más karaktereket helyez a középpontba – például Shrek és Fiona gyerekeit.

Forrás: HVG.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.