Pesti Srácok

Oscar-díjról dönthet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia 683 új tagot hívott meg soraiba hat hónappal azután, hogy bejelentette, 2020-ig megduplázza női és kisebbségekhez tartozó tagjainak számát. A meghívottak között vannak a Saul fia című Oscar-díjas magyar film alkotói is: Nemes Jeles László rendező-forgatókönyvíró, Zányi Tamás hangmérnök, Clara Royer forgatókönyvíró és Erdély Mátyás operatőr.

MTI

Nemes Jeles László két meghívást is kapott, egyiket rendezőként, a másikat forgatókönyvíróként, így egyike annak a 18 filmesnek, akiket több szakma is meghívott. Nekik dönteniük kell, melyik tagozat ajánlatát fogadják el.

PestiSracok facebook image

A meghívottak 46 százaléka nő, 41 százaléka kisebbségi, 59 országot képviselnek – olvasható az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) honlapján. Ha mindenki elfogadja az ajánlatot, a tagság 27 százaléka lesz nő, 11 százaléka nem fehér. Az eddigi arány 25 és 8 százalék volt.

A meghívott színészek között Idris Elba, Chadwick Boseman, Eva Mendes és America Ferrera is szerepel. Az akadémia a tagság sokszínűségét akarja növelni azzal, hogy meghívta Csao Fej kínai operatőrt, Taneda Johei japán díszlet- és látványtervezőt, Patricia Riggen mexikói rendezőt vagy Fitzgerald Diggs zenészt, aki a Wu Tang Clan tagja és RZA néven ismert.

Az idei meghívottak száma az eddigi legnagyobb, több mint a duplája a tavalyinak – mondta Cheryl Boone Isaacs, a filmakadémia elnöke. Kiemelte, hogy a testület évek óta igyekszik a főként fehér férfiakból álló tagságát sokszínűbbé tenni.

A filmakadémia tagsága hosszú ideje vita tárgya Hollywoodban. Idén januárban ismét komoly feszültséget okozott, hogy már második éve csak fehér színészek kaptak Oscar-jelölést a színészi kategóriákban. A kormányzótanács ezért január 21-én rendkívüli ülést tartott, amelyen döntöttek arról, hogy nagyobb arányú női és kisebbségi tagság felé nyit az akadémia.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.