Pesti Srácok

Helyettes államtitkár lesz a PIM új igazgatója

Házon belül pályázott a PIM főigazgatói posztjára Prőhle Gergely, az Emmi nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, és ő lett a befutó.

MTI

Az emberi erőforrások minisztere 2017. január 1-jétől Prőhle Gergelyt bízza meg a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói feladatainak ellátásával - közölte a minisztérium kedden. A PIM főigazgatói tisztségére két érvényes pályázat érkezett. A bíráló bizottság a pályázati dokumentáció és a személyes meghallgatás alapján egyhangú döntést hozott. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bizottság javaslatát elfogadva Prőhle Gergelyt nevezi ki az intézmény élére. A megbízatás öt évre szól - olvasható a közleményben.

Prőhle Gergely hivatalba lépéséig E. Csorba Csilla, az intézmény megbízott főigazgatója vezeti a múzeumot, akinek 2016 elején járt le a mandátuma, éppen ezért kellett pályázatot kiírni. A szakember korábban közölte, nem szeretne pályázni a pozícióra. A vezetői pályázatot július elején írta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a pozícióra augusztus 4-ig lehetett jelentkezni olyan középtávú program benyújtásával, amely az intézmény nemzetközi kapcsolatainak további bővítését is célul tűzi ki.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.