Pesti Srácok

Izgalmas emberi alakok költöztek a Műcsarnokba

Jószay Zsolt szobrászművész csaknem 30, emberi alakot megjelenítő faszobrát mutatja be az a kiállítás, amely Idővándorok címmel kedden nyílik Budapesten a Műcsarnokban.

MTI

Jószay Zsolt Miskolcon élő szobrászművész életművének jelentős részét fogja át a kiállításon látható válogatás, amelynek több darabja is magángyűjteményekből és közgyűjteményekből érkezett - mondta Urbán Tibor kurátor aki kiemelte, hogy az alkotó életművének legnagyobb részét fából készült munkái teszik ki. A szeptember 11-ig nyitva tartó tárlaton emberi nagyságú szobrokat, nagyra faragott emberi fejeket és különféle női figurákat mutatnak be, de látható lesz a művész édesapjának halotti maszkjáról készült faragványa is.

PestiSracok facebook image

Jószay Zsolt szobrai az ember, az emberi alak megjelenítésére törekszenek. A művész a munka során kitartóan ragaszkodik bizonyos formákhoz, de néha improvizál is. Mint Urbán Tibor elmondta, Jószay Zsoltot irányítja a fa anyaga is, amelynek természetes, eredeti formájához igyekszik alkalmazkodni, a barnás, sárgás vagy földszínű alkotások is a fa anyagának eredeti színét adják vissza, amitől még természetesebbé válnak szobrai.

"Alakjai kötődnek Egyiptomhoz, szobrain látható egyfajta törekvés és illúzió, amely megidézi a furcsa és vékonyka egyiptomi szobrok hangulatát" - hangsúlyozta a kurátor, hozzátéve, hogy Jószay Zsolt nem másolja vagy követi az egyiptomi alkotásokat, csak azok illúzióját ragadja meg, műveiben egyszerre jelenik meg a hajlékonyság, a könnyedség vagy a robosztusság.

Mint hozzátette, a művész a fához vásznat rendel hozzá, amely kompozíciós részleteket kiegészítve jelenik meg a szobor fején, kezén vagy lábán. "Nem művészi szándékosság vezeti a torzó alakok megalkotásában, hanem a fa anyagának befejezetlensége adja az emberi alakok befejezetlenségét" - hangsúlyozta a kurátor, megjegyezve, hogy a művész a fa mellett bronzzal is foglalkozik.

Jószay Zsolt szobrász, érmész 1951-ben született Szolnokon. 1974-ben szerzett földrajz-rajz szakos diplomát az egri Tanárképző Főiskolán, mesterei Blaskó János és Seres János voltak. 1979-től tanított rajzot Miskolcon általános és középiskolákban. 1992-től 2005-ig a Gábor Áron Szakközépiskola és Művészeti Középiskola művészeti tagozatának alapító tanáraként vezette a szobrász szakot, valamint rajzot és mintázást tanított. 1984-től vesz részt csoportos és egyéni kiállításokon. 1987-től a Művészeti Alapnak, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1991-től a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének tagja, továbbá tagja a Magyar Szobrász Társaságnak is. Több elismerést kapott, köztük a Kondor Béla-díjat 2001-ben. Köztéri művei elsősorban Miskolcon és régiójában láthatók. Műveit több hazai közgyűjteményben őrzik.

Fotó: hermuz.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.