Pesti Srácok

Két hónap alatt festette újra a Golgotát egy magyar festő

Igazán szoros viszonyba 2016 tavaszán kerültem a Golgotával, amikor egy megrendelés kapcsán megfestettem a képet, amely a megbízó igényei szerint 1:5 arányban került kicsinyítésre, így 95×145 cm-es méretben valósult meg – írja blogbejegyzésében Fülöp Miklós festőművész.

Munkácsy a festményalakjaihoz modelleket használt, akikről fényképeket készített, tanulmányokat festett. A Golgotához kapcsolódó tény, hogy a keresztre feszített Krisztushoz nem talált megfelelő modellt a művész, így saját magát feszíttette keresztre és fényképeztette le, majd az élmény és a fotó birtokában festette meg Jézust. Az elkészült 460×712 cm-es festmény először a Consummatum est (Elvégeztetett) címet, később Krisztus a Kálvárián, végül a Golgota címet kapta.

A képpel kapcsolatos korabeli kritikák azt fogalmazták meg, hogy tulajdonképpen két részből áll a kép: a kálváriacsoportból és az eltávozó tömegből. Alig látható szálak kötik össze a keresztre feszítetteket és a távozó tömeget: a hóhér létrája, a fegyverek és a másik szélről visszatekintő lovas, akiben sokak szintén Munkácsyt, vagy éppen az eltávozó Krisztust vélik felfedezni. Amikor 1905-ben a Golgota első tulajdonosának, John Wanamaker amerikai milliomosnak a háza leégett a festményt csak úgy tudták megmenteni a pusztulástól, hogy kivágták a keretből.

PestiSracok facebook image

A Golgota napjainkba vezető rögös útja közismert, jelenleg is folyik a huzavona a festmény tulajdonosa, Pákh Imre és a magyar állam között a festmény védetté nyilvánításáról és megvásárlásáról.

A festmény közel 150 munkaóra alatt készült el – a képen szereplő kb. 30 alak különösen nagy odafigyelést igényelt. Az alkotás jelentősebb részeit rögzítettem és felgyorsítva összevágtam, így 2 percben megtekinthető a 2 hónapos munka- írj a festő az oldalán.

A festmény köröli további érdekességek is olvashatók Fülöp Miklós festőművész blogján.

Forrás: Librarius.hu

Fotó: figyelo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.