Pesti Srácok

Mennyit is ér egy cent?

Több mint félmillió dollárért kelt el egy ritka egycentes az amerikai pénzverés korai korszakából egy kaliforniai árverésen.

MTI

Az 1792-ben rézből vert Birch Cent nevű egycentesért 517 ezer dollárt fizetett új gazdája, egy másik szintén 1792-ben készült Silver Center Cent nevű egycentes, amelynek közepében kicsiny ezüstveret van, 352 ezer dollárért kelt el. Eric Bradley, a Heritage Aukciósház szóvivője közölte, hogy a leütési árak ugyan kissé elmaradtak a várakozásoktól - a két pénzérméért egymillió dollárt reméltek -, de így is elégedettek az eredménnyel. "Két olyan pénzérméről van szó, amelyeket értéküknél több 43 milliószor nagyobb áron adtunk el, egy ilyen eredmény nem lehet kiábrándító" - hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Nem tudni, hogy az egyazon időben vert pénzérmék közül az egyik miért ért többet a licitálóknak. A pénzérmék történelmi jelentőségűek, az amerikai történelem gyarmati rendszerből egy új köztársaságba való átmenetének időszakát képviselik, az alapító atyák tervezték és készítették, akik meg akarták különböztetni magukat a brit uralomtól, a brit pénzrendszertől. A Silver Center Cent eredetére utalás van Thomas Jefferson George Washingtonhoz írt levelében is - magyarázta a szóvivő.

Az utóbbi érmét eltűntként tartották nyilván egészen az 1960-as évekig, amikor rábukkantak egy angol pubban. Megtalálója, Nigel Willmott egészen 1997-ig megőrizte, ekkor 28 750 fontért kelt el angol aukción - tette hozzá. A ritka pénzérmék vásárlóinak kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.