Pesti Srácok

Végül mégis szobrot emel George Orwellnek a BBC

Szobrot emel londoni székhelye előtt George Orwellnek a BBC, amelytől az Indiába sugárzott brit propaganda miatt az író olyannyira kiábrándultan távozott, hogy az 1984 című klasszikusában szereplő Szeretetminisztérium 101-es szobáját a szigetország közszolgálati médiatársaságának egyik dohos tárgyalója után nevezte el.

MTI

A szoborállítás lehetősége pár éve még távolinak tűnt, Mark Thompson, a BBC korábbi vezérigazgatója ugyanis elzárkózott az ötlettől, mondván, hogy Orwell személye túlságosan is baloldali lenne egy olyan szervezet számára, amelyet így is rendszeresen elfogultsággal vádolnak a konzervatív oldalon. A jelenlegi vezérigazgató, Tony Hall viszont később támogatásáról biztosította a kezdeményezést, amelynek friss sajtóhírek szerint a hatóságok is szabad utat adtak.

PestiSracok facebook image

A bronzszobor 110 ezer font adományból jövőre készülhet el Martin Jennings tervei alapján. Elegáns öltözetben, cigarettával a kezében és jellegzetes testtartásában, kissé előredőlve fogja ábrázolni az Állatfarm és az Út a Wigan-gáthoz íróját. "Örülök, hogy az alkotó visszanézett róla képeket, és ingben, pulóverben és zakóban ábrázolja őt. Soha nem ment zakó nélkül sehová– mondta a The Times című lapnak Orwell örökbefogadott fia, Richard Blair. A szobor tervezett helyéhez közeli falra a következő idézetet helyezik el az írótól: "Ha a szabadság jelent valamit egyáltalán, akkor az ahhoz való jogot, hogy elmondjuk az embereknek, amit nem akarnak hallani."

Martin Jennings szerint azon túl, hogy George Orwell a politikai újságírás eszménye volt, ideális alanya egy szobrásznak: magas, szikár ember örökké cigarettával a kezében, mindig előredőlve. A művész, aki mások mellett Charles Dickensről is készített már szobrot, Orwell nagy csodálójának tartja magát.

Az író 1941 és 1943 között dolgozott a BBC-nél, ahol az Indiának sugárzott adások műsorvezetője volt. A keleti szolgálat igazgatójának szóló felmondólevelében kendőzetlenül úgy fogalmazott, hogy munkája vajmi keveset ér.

"Egy ideje már tisztában vagyok azzal, hogy az időmet és az adófizetők pénzét vesztegetem egy olyan munkára, amelynek nincsen gyümölcse. Azt hiszem, a jelenlegi politikai viszonyok között a brit propaganda sugárzása Indiába szinte reménytelen feladat. Azt, hogy ezeket az adásokat kell-e egyáltalán folytatni, nem az én dolgom megítélni, de részemről jobbnak látom nem pazarolni rájuk az időmet, amikor olyan újságírással is tudnék foglalkozni, amelynek van némi kézzel fogható eredménye. Úgy érzem, hogy a normális írói és az újságírói munkámhoz való visszatéréssel hasznosabb lehetnék, mint most."

George Orwell egy évvel az 1984 megjelenése után, 1950-ben halt meg, mindössze 46 éves volt. Nagy-Britanniában sehol sincs köztéri szobra.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.