bbc
A BBC Magyarországra küldött low budget tudósítója, Nick Thorpe is felszállt Magyar Péter kampánybuszára
Szóvá tette az X közösségi oldalon szerdán megjelent bejegyzésében Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, hogy a BBC magyarországi tudósítója, Nick Thorpe beszámol Magyar Péter ellenzéki vezető kampányeseményeinek minden mozzanatáról.Pont úgy építik Magyar Pétert, ahogy anno az előző "messiást", Márki-Zay Pétert
A Tűzfalcsoport szerint a nemzetközi liberális média pont úgy építi Magyart, ahogy azt tette a korábbi balos messiások, nevezetesen Márki-Zay Péter, vagy éppen Karácsony Gergely esetében. Ugyanazok a szerzők, ugyanazokat írják, ha meglátnak egy baloldali politikust feltűnni Magyarországon. Elemzésük során találtak olyan cikkeket is, amelyek most Magyar Péterről szinte szóról-szóra úgy számolnak be, ahogy korábban MZP-ről.Máris megindult a hisztéria a nyugati médiában a magyar miniszterelnök döntése miatt
Mint korábban lapunk is megírta, a legutóbbi uniós csúcstalálkozón 26 tagállam, Magyarország kivonulása mellett úgy döntött, támogatják az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával. A miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcsról jelentkezve közölte: Magyarország nem veszít semmit, mivel a döntést a nemzeti parlamenteknek kell kimondania. Nagy visszhangja volt a külföldi lapokban a magyar miniszterelnök döntésének. De az uniós politikai elit tagjai is megszólaltak az ügyben, Daniel Freund közösségi oldalára azt írta: Ha a vétóknak árcédulát adsz, Orbán kérni fogja a pénzt. Továbbá volt olyan lap amely azt írta, hogy a magyar miniszterelnök "túszként tartja fogva Kijevet" a döntéseivel.Zelenszkij felesége nyilatkozott a BBC-nek: Ha a világ belefárad, egyszerűen hagynak minket meghalni
Olena Zelenszka, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felesége arra figyelmeztetett, hogy a Nyugat folyamatos pénzügyi támogatása nélkül Ukrajna „meghal” – írja a Politico cikke alapján a Mandiner.Skót duda – Kiderült, Új-Zélandon fontosabb az adóbevétel, mint az emberek egészsége (VIDEÓ!)
Mi más lenne fontosabb most Angliában, mint az, hogy végre kimondja a londoni legfelsőbb bíróság, hogy igenis le lehet vágni egy 17 éves lánynak a melleit, ha ő vagy a szülei ezt szeretnék. Úgy tűnik, valóban változik a világ, hiszen a mi tinédzserkorunkban egy lány inkább arról álmodozott, hogy kinőjenek a mellei, de már ez sincs így. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de szó volt a BBC riporterének az ökolábnyomáról is, hiszen ő úgy beszél a környezetvédelem fontosságáról, hogy körberepüli a világot, ami minden, csak nem környezetbarát program. Végül lerántjuk a leplet Új-Zélandról, ahol nagy tervek voltak arra, hogy egyszer és mindenkorra kiirtsák az emberek életéből a dohányzást, de kiderült, hogy így sok adótól esik el az ország. Füstöljön hát, aki akar, nehogy a büdzsé apadjon.Tehát mégiscsak jó a numerus clausus?
Össze vagyok zavarodva, sőt, becsapva érzem magam. Amióta az eszemet tudom, úgy hallottam, hogy a numerus clausus micsoda elfogadhatatlan eljárás volt, erre a haladó világban, a progresszió köldökében mégiscsak kiderül, hogy ez egy teljesen korszerű és helyes, mi több, barátságos és befogadó dolog. Merthogy amit a BBC-nél, a kiegyensúlyozottság és függetlenobjektivitás templomában csinálnak éppen, annak az a valódi neve, hogy numerus clausus – azok kedvéért mondom, akik lelkesednek az ilyesmiért.Faji alapú toborzásba kezdett a BBC, diszkriminálják a fehér embereket
A BBC diszkriminációs vitát robbantott ki, miután csak etnikai kisebbségekhez tartozó személyek jelentkezhetnek az általuk meghirdetett gyakornoki állásra. A pozíció ugyanis „csak fekete, ázsiai és etnikailag különböző jelöltek számára nyitott”, az ideális jelölt tehát nem rendelkezik fehér faji örökséggel...A BBC egyik legtekintélyesebb műsorvezetőjét érték szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak
A BBC brit közszolgálati médiatársaság egyik legtekintélyesebb műsorvezetőjét érték szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak. Az ügy napok óta a brit sajtó elsőoldalas témája, de csak szerda este derült ki, hogy az érintett Huw Edwards, a közmédia vezető riportere, aki évtizedek óta a legnagyobb horderejű bel- és külpolitikai eseményeket közvetíti a BBC televízióban. A Scotland Yard szerint bűncselekményre utaló bizonyítékok nincsenek, és a rendőrség részéről nem várható további eljárás, de a BBC folytatja a belső vizsgálatot.Londoni orosz nagykövet: Moszkva békét akar, de ennek feltételei vannak
Oroszország londoni nagykövete szerint Moszkva békét szeretne Ukrajnában, de ennek több feltétele van. Andrej Kelin a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: az orosz kormány legfontosabb elvárásai közé tartozik, hogy Ukrajna ne fenyegesse Oroszországot, valamint az, hogy az Ukrajnában élő oroszok olyan bánásmódban részesüljenek, mint bármely más nemzetiség a világon, például "ahogy a francia emberek élhetnek Belgiumban".Ajánljuk még