Pesti Srácok

Pont úgy építik Magyar Pétert, ahogy anno az előző "messiást", Márki-Zay Pétert

null

A Tűzfalcsoport szerint a nemzetközi liberális média pont úgy építi Magyart, ahogy azt tette a korábbi balos messiások, nevezetesen Márki-Zay Péter, vagy éppen Karácsony Gergely esetében. Ugyanazok a szerzők, ugyanazokat írják, ha meglátnak egy baloldali politikust feltűnni Magyarországon. Elemzésük során találtak olyan cikkeket is, amelyek most Magyar Péterről szinte szóról-szóra úgy számolnak be, ahogy korábban MZP-ről.

– írja a Tűzfalcsoport.

Az oknyomozó portál szerint ez márt csak azért is érdekes, mert egy olyan nagy elérésű közszolgálati médiának, mint a BBC elsőre semmi oka nincs arra, hogy egy random partizános interjúról hosszú bekezdéseket írjon. Hacsak nem valamiféle utasításra kezdték el a nemzetközi térben építeni Magyar Pétert.

PestiSracok facebook image

– hirdeti a cím, 2021 októberében a BBC címlapján.

A Tűzfalcsoport felhívja a figyelmet, hogy a két cikk felvezetője, és ahogy bemutatják a két baloldali politikust nagyrészt megegyezik. Csupán az évszámokat, a neveket és az életkort változtatták meg. Szinte minden ugyanaz.

– írják.

Az amerikai AP hírügynökség szintén nagyon pozitív hangvételű cikket írt Magyar Péterről. Justin Spike az AP hírügynökség cikkében már nem kérdésként, hanem egyenesen állításként fogalmazta meg, hogy Magyar Péter fogja „újra egyesíteni a politikailag széttöredezett országot.”

A mantra itt is ugyanaz, mint korábban MZP esetében, itt is azt sulykolják, hogy Magyar Péter kész a kiábrándult konzervatív és liberális tábor megszólítására

– írja a Tűzfalcsoport.

A 444 és a New York Times közös újságírója, egy bizonyos Benjamin Novák szintén nagy Magyar Péter rajongó. Az ő közösségi médiás profilját is elárasztották az új baloldali messiást éltető bejegyzések.

Ő már nemcsak tájékoztat, hanem egyben véleményt is mond. Szerinte az Orbán- rendszer megfáradt és a Magyar Péterhez hasonlók fogják megbuktatni. De a véleményposztok mellett aktívan megosztja a Magyra Péterről szóló baloldali írásokat is.

A Guardian és Bayer Lili sem tétlenkedett. A legnagyobb brit baloldali bulvárlap hasábjaira írt cikkében Bayer épp azt fejtegeti, hogy Magyar Péter Orbán legnagyobb kihívója.

Bayer Lili szerint Magyar Péter középen áll és belpolitikai témákra összpontosít. Ő is az AP-vel összhangban szó szerint az írja, hogy: „egyesíteni próbálja a megosztott magyar társadalmat.”Szerinte napról napra nő a tábora, főként a fiatalok állnak mellé. A balliberális újságíró pedig azt is tudni véli, hogy Magyar erős személyiség, jó vitázó, határozott véleményt szokott megfogalmazni, „intellektuálisnak lehet nevezni, EU-barát, a klasszikus középjobbot képviseli”.

Érdekes módon a Guardian ugyanezt írta Márki Zay Péterről is.

Az eredeti cikk ITT olvasható. Fotó: Hatlaczki Balázs/PS