bbc
Na, végre! Smároló meleg fiúkkal indít LMBTQ+ társkereső műsort a BBC
Van néhány fajta műsor, amit legfeljebb akkor néznék meg, ha pisztolyt szorítanának a fejemhez. Ilyenek azok a filmek, amelyekben beszélnek az állatok, amelyekben énekelnek, vagy amelyekben énekelnek és beszélnek az állatok. De ide tartoznak a társkereső műsorok is, amikor (általában) a lányoknak meg kell küzdeni egy tehetős, középkorú férfi kegyeiért, aki valószínűleg nem véletlenül nőtlen, de ez mellékes. Na, most egy ilyen műsort fognak indítani a BBC-n, ezúttal viszont kizárólag homoszexuális férfiakkal, akiknek az lesz a feladatuk, hogy az első találkozásuk pillanatában csókolózzanak egymással.A BBC új szintre emelte a tudatipari manipulációt – Különvélemény
Robi még sosem hallott olyasmiről, hogy valahol nem engednék fellépni Bödőcsöt vagy bármelyik más humoristát, akinek a művészete kizárólag a kormánykritikából áll. Ez egyedül Potyondi Edinának sikerült, legalábbis ezzel szaladt hisztériázni a Puzsér házaspár a médiához, körbesírva a vélelmezett elnyomással az univerzumot. Pedig csak felújítást végeztek a létesítményen, nem elhallgattatta őt a rezsim. De ezzel sikerült learatni az áldozat-zsetonokat, pedig annyira kamu a történet, hogy csak a BBC hinné el. A példa pedig nem a semmiből jött: Zelenszkij elnök pár hónappal ezelőtt nyilvános köszönetet mondott a nyugati médiának Ukrajna támogatásáért. Elegáns gesztus, noha a médiának a tájékoztatás volna a feladata, és nem egyik vagy másik háborús fél támogatása. Persze Szijjártóba képesek voltak beleállni, olyan vádakkal, melyeket már kismilliószor cáfolt a külügyminiszter. És ha vádak nem lennének elegendőek egy műsorhoz, a BBC műsorvezetője ítéletet is hirdetett: Magyarország bűnös, teljesen mindegy, mi az igazság. A nyugati média nem tájékoztat, hanem terel, eligazít és büntet.Szijjártó Péter: ennek a háborúnak csak vesztesei vannak (Videó)
Ennek a háborúnak csupán vesztesei vannak, mert ebben a háborúban emberek halnak meg. Győztesről beszélni értelmetlen – jelentette ki Szijjártó Péter a BBC HARDtalk című műsorában.Elon Musk: a Twitter irányítása fájdalmas
Elon Musk, a Twitter mikroblogplatform tulajdonosa a BBC brit közszolgálati televíziónak szerdán adott interjújában kijelentette, hogy a Twittert irányítani és a tulajdonosának lenni "fájdalmas".Sorra mondanak fel a BBC műsorvezetői
Szombatra a BBC brit közszolgálati tévé- és rádiótársaság szinte összes sportműsora műsorvezető és stáb nélkül maradt, miután a munkatársak sorra visszaléptek a szerepléstől. Az egyre mélyülő botrány közvetlen előzményeként a BBC televízió előző nap felfüggesztette Gary Lineker műsorvezetői megbízatását, miután az egykori futballsztár minapi Twitter-bejegyzésében éles szavakkal ítélte el a konzervatív párti brit kormány által beterjesztett bevándorlási törvénytervezetet.Adócsalással vádolják a BBC-t az indiai hatóságok
Adócsalással vádolta meg pénteken a BBC-t az indiai pénzügyminisztérium, amely szerint a brit műsorszolgáltató nem jelentette be az országban befolyt összes jövedelmét. Az indiai hatóságok csütörtök este fejezték be a BBC újdelhi és mumbai irodáiban folytatott házkutatást. Nadrendra Modi indiai miniszterelnök bírálói a házkutatás időzítését is megkérdőjelezték, mivel néhány héttel azután folyt a vizsgálat, hogy a BBC az Egyesült Királyságban bemutatta az indiai kormányfőt bíráló dokumentumfilmjét.A Kreml hazugságnak minősítette a volt brit miniszterelnök állítását
Hazugságnak minősítette a Kreml szóvivője hétfőn Boris Johnson egykori brit kormányfő azon állítását, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rakétacsapással fenyegetőzött egy februári telefonbeszélgetésük során.A BBC egy szóban összefoglalta Magyarország történelmét: Orbán
Mindig szórakoztató elolvasni, ahogy a Magyarországgal kapcsolatos kérdésekben rendkívül jól értesült nyugati, és persze független-objektív sajtó hazánkról ír. Ezúttal a BBC-nek kellett volna egy viszonylag objektív témáról, Magyarország történelméről írnia, csakhogy mint a viccben Mórickának, úgy a brit médiaóriásnak is mindig az jutott eszébe. Orbán.Zelenszkij felesége is elszabadult: adjon több pénzt Ukrajnának a nyugat!
Az ukrán first lady Kijevben adott interjút a BBC-nek. Elmondta: ha Ukrajna több támogatásban részesülne, akkor a válság hamarabb véget érne. A first lady – aki 2003 óta Volodimir Zelenszkij felesége – Kijevben adott interjút a BBC-nek.Ajánljuk még