Pesti Srácok

Elon Musk: a Twitter irányítása fájdalmas

null

Elon Musk, a Twitter mikroblogplatform tulajdonosa a BBC brit közszolgálati televíziónak szerdán adott interjújában kijelentette, hogy a Twittert irányítani és a tulajdonosának lenni "fájdalmas".

A világ második leggazdagabb embere októberben vált a Twitter többségi tulajdonosává 44 milliárd dollárért, és azonnal belefogott az átszervezésébe. Első lépésben elbocsátotta a vállalat alkalmazottainak több mint felét, majd menesztette a teljes igazgatótanácsot, míg végül feloszlatta a vállalat biztonsági tanácsát; azóta egyszemélyben látja el a cég teljes igazgatását. Legújabb tervei között a cég kommunikációs részlegének megszüntetése is szerepel. Az amerikai milliárdos a Twitter San Franciscó-i központjában adott interjú során az elbocsátásokkal kapcsolatban elmondta, hogy azt "muszáj volt megtenni", mert a költségek csökkentése nélkül csődbe ment volna a cég.

– fogalmazott Musk. Azt is elmondta, hogy a cégnél jelenleg már nullszaldós eredménnyel számolnak a következő negyedévre, de az elmúlt egy év rendkívül nehéz és feszült volt. Elismerte, hogy végül csak azért vásárolta meg a Twittert, mert egy bíró amúgy is erre kényszerítette volna. Állítása szerint, amióta megvásárolta a céget, kevesebb hamis információ terjed a platformon, és a nem valódi profilok felszámolásával párhuzamosan csökkentik az álhírek terjedését is. Miközben arról beszélt, hogy néha a Twitter San Franciscó-i központjában alszik egy kanapén, kifejtette, hogy a cég viharos felvásárlása után eltűnt hirdetők többnyire visszatértek a platformra. Megerősítette a riporternek, hogy a Twitter megváltoztatja a BBC fiókjának újonnan hozzáadott címkéjét, így a "kormány által finanszírozott média" helyett "közpénzből finanszírozott" megjelölést kap a brit közszolgálati televízió fiókja.

PestiSracok facebook image

Az interjú során a milliárdos többször is viccelődött azzal, hogy nem is ő a cég vezérigazgatója, hanem Floki nevű kutyája.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/DPA-Zentralbild/Patrick Pleul

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.