Pesti Srácok

Végvári vigasság és ostrom az egri várban

Augusztus 12. és 14. között huszonegyedik alkalommal rendezik meg az egri várban a Végvári vigasságok történelmi fesztivált és ostromjátékot, amely idén mintegy 60 programelemet tartalmaz, csúcspontja pedig ezúttal is az 1552-es dicső várvédelem újrajátszása lesz.

MTI

Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója emlékeztetett: az ország egyik legrégebbi és legjobb történelmi fesztiválja az egri, amelynek ebben az évben a két fő helyszíne a belváros és a vár lesz. A belvárosban tartják mintegy 250 hagyományőrző részvételével a magyar és a török csapatok felvonulását, amelyet - a korabeli várostromot kísérő kisebb összecsapásokat idéző - "csetepaték" is kísérnek. A jövő hétvégi emlékcsatát felvezető flashmobokkal, vitézi járőrökkel már a hét elejétől találkozhatnak a városban az arra sétálók. A várban egyebek mellett zenei programok, játszóház, vitézi próba, katonai hagyományőrző tábor várja majd a látogatókat, akik megismerkedhetnek korabeli várbéli gasztronómiával, a tábori orvoslás "fogásaival" is. A három nap alatt lesz továbbá kézműves vásár, bemutatót tartanak a zászlóforgatók és rendhagyó tárlatvezetéseket is tartanak.

PestiSracok facebook image

Csillag Tamás, az emlékcsata főszervezője felidézte: a történelmi fesztivál az utóbbi években profiltisztításon esett át, immár teljes mértékben a török korra és az 1552-es ostromra fókuszálnak. Elmondta, hogy minden évben igyekeznek új elemekkel kiegészíteni, "frissíteni" a hadi jeleneteket. Idén különválasztották a gyerekeknek szóló ostromjátékot az emlékcsatától, emellett a várvédők esküjébe a nézőket is bevonják. A szereposztásban is lesz változás: a drámai, szöveges részeket jobban kiemelve Dobó Istvánt ezúttal az egri Gárdonyi Géza Színház művésze, Várhelyi Dénes alakítja, így a katonai hagyományőrzők a hadijelenetekre koncentrálhatnak. Hozzátette: ha ez a forma beválik, a többi szöveges szerepet is fokozatosan átadják a színészeknek.

Szintén az újdonságok közt említette meg Csillag Tamás, hogy a szombaton este és vasárnap délután bemutatandó emlékcsata mellett az előadás péntek esti főpróbája is nyilvános lesz. Habis László egri polgármester (Fidesz-KDNP) azt hangsúlyozta, hogy Eger idegenforgalmi vonzerejéhez ezer szállal kötődik a történelmi múlt és a vár kultusza. Kifejtette: immár egy nemzeti emlékhelyen és egy jelentős, több mint kétmilliárd forintos fejlesztéssel megújult várban zajlanak a programok, ami különösen érdekessé és izgalmassá teszi a történelmi fesztivált.

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.