90 éves a mozi, ahol először vetítettek hangosfilmet
Nemhogy az országban, a kontinensen is alig akad olyan filmszínház, amely a 20. század fordulatait és csapásait túlélve, majd az új évezred új igényeihez igazodva képes volt átmenteni fénykorának varázsát. A Puskin mozinak ez úgy sikerült, hogy kényszerű átalakításai ellenére is ragaszkodott múltjához és belső kincseihez, amelyek közül sokat ma is eredeti formájában láthatunk. A 90 éve Fórum néven megnyílt mozi szombaton és vasárnap klasszikus filmek vetítésével és közönségtalálkozóval ünnepeli az évfordulót, mi pedig ennek alkalmából utánanéztünk az egyik legrégebbi és legszebb filmszínházunk, illetve az annak otthont adó épület történetének.
MARKOVICS PÉTER - 061.hu
„Nem lehetetlen, hogy a jövőben már félórával az előadás megkezdése előtt fognak megérkezni a látogatók – csak hogy egy kicsit várhassanak” – írta 1926 őszén a Színházi Élet szakírója, megigézve az akkor frissen megnyílt Fórum (a mai Puskin) mozi elegáns, art deco-hangulatú és gazdagon díszített belső tereitől. Majdnem egy évtizede ért véget a Nagy Háború, amelynek kitörésével lezárult a mozi első virágkora. Budapestet akkoriban a mozik városaként is emlegették, ami nem csoda: az első rendes filmvetítés 1869. április 29-én zajlott a Somossy Orfeum, a mai Operettszínház kávéházi télikertjében, a világháború előtt pedig már 110 filmszínház működött a mainál jóval csekélyebb lélekszámú magyar fővárosban.
Fotó: Horváth Péter Gyula A háború miatt azonban az addig a pusztán némafilmvetítéssel szolgáló mozik száma jelentősen megcsappant, miközben a szépen fejlődő filmes szakma is megtorpanásra kényszerült. A hozzáértő tulajdonosok tapasztalatlan, „politikailag megbízható” arcokra cserélődtek, inkompetenciájuk nyilvánvalósága azonban hamarosan befolyásuk csökkenését idézte elő. A moziközönség igényeink átalakulása (a kényelmes színházi körülmények, a kiegészítő szolgáltatások iránti vágy) és a filmes szakemberek visszaszivárgása végül meghozta a moziipar újabb fellendülését – és új kihívások el állította az építtetőket.
Kevesen tudják, hogy a Puskinnak otthont adó épület, a mai Kossuth Lajos utca 18. és Semmelweis utca 2. szám alatti sarokház helyén kétemeletes jezsuita rendház állt (akkor még Hatvani és Újvilág utca sarkán), amelynek épületébe 1784-ben a pesti tudományegyetem orvosi kara költözött. Ide rontottak be 1848-ban tucatnyian a márciusi ifjak, így kis túlzással elmondható, hogy innen indult a forradalom. 1855-től pedig itt dolgozott Semmelweis Ignác, igencsak nyomorúságos körülmények között. A leírások szerint a 15 ággyal működő szülészet a hullakamrák mellett, a 2. emeleten kapott helyet, ahová ráadásul a nyitott ablakokon át a pöcegödör bűze is beszivárgott.
Fotó: Horváth Péter GyulaAz ódon épületet a millenniumi építkezési láz idején, 1894-ben lebontották, a helyére pedig a mai napig fennálló impozáns bérpalota került. Az eklektikus, reneszánsszal kacérkodó és egyedi stílusjegyeket felmutató épületet Czigler Győző - a Széchenyi fürdő, a Gozsdu udvar, a Rózsák terén álló templom és számos más patinás pesti épület nemzetközi hírű megálmodója - tervei alapján Kauser Gyula valósította meg. A két utcai homlokzaton látható Tudás, Hit, Dicsőség és Törvény emberalakot öltött szobrait Szabó Antal formálta meg.
Ebben a négyszintes, az Országos (Dzsentri) Kaszinó szintén Czigler tervezte épülete mellett lévő házban üzemelt 1906-tól a Magyar Világ kávéház, a pesti szellemi és közéleti elit egyik kedvelt helyszíne, ahol Ady is gyakran felbukkant (néhányszor Lédával), és ahol Hevesi Sándor szervezte a Thália-társaságot. A kávéház a világháború utáni válságkorszakban a Mezőgazdasági Hitelintézetnek adta át a helyét, ám a bankfiók hamarosan csődbe ment, majd Pantl Károly helyettes államtitkár 1925-ben kérvényezte a fővárostól a Kossuth Lajos utcai földszinti rész mozivá alakítását.
Fotó: Horváth Péter GyulaA korszak két szintén neves építésze, az Uránia 1930-as átépítését is jegyző Jánszky Béla és Szivessy Tibor tervei alapján - s az engedélyezés körüli hosszas huzavona után - végül megnyílt a magyar mozgóképtörténet egyik legfontosabb helyszíne, Európa egyik legnagyobb, legpatinásabb és legjobb akusztikájú filmszínháza: a Fórum. Az 1926. november 26-i megnyitó komoly társadalmi esemény volt, ugyanakkor jelentős állomás a moziépítészet történetében.
A 850 férőhelyes Fórumban a sajtó a mozgókép szentélyét, a magyar szellem és tehetség diadalát látta. A sajátos, merész és elegáns megoldásokat tartalmazó tervek szerint a kivitelező Dávid és Fia cég a tartószerkezetek megbontásával egybekapcsolta a félemeletet a földszinti előtérrel, amelyhez a nézőtérhez hasonlóan kiegészítő szolgáltatások nyújtó helyiségek kapcsolódtak: mosdók, dohányzó és korszerű, amerikai rendszerű önkiszolgáló büfé, divatos zenét játszó bárzongoristával. Belépéskor a díszes farácsos pénztár vagy a fogadócsarnok díszkútja önmagában is pazar látványt nyújtott, nem beszélve a tereket uraló aranyozott növényi motívumokról, a groteszk lámpákról, Grünberger Jenő csillárjairól, vagy a Ritz és az Astoria szállodák ajánlóleveleivel munkába állt Kristián Sándor szobrairól.
Fotó: Horváth Péter GyulaA mozi fő látványosságát azonban a bársonyszékes nézőtér felett ma is megcsodálható, reneszánsz jellegű kazettás dongaboltozat, valamint a portál vízesést imitáló, akkoriban csodaszámba menő neonreklámja jelentették. Némi technikai átalakítás után a Fórumban került sor az első hazai hangosfilm-bemutatóra is, 1929. szeptember 20-án az Éneklő bolondot (Singing Fool) vetítették. A második világháborúig a mozi többször is gazdát cserélt, majd a kisgazdapárthoz került. A harcok idején az épület ugyan érintetlen maradt, de a míves belső berendezés egy része megsemmisült vagy eltűnt.
A Fórum az államosítás után, 1952-ben kapta a Puskin nevet, miután egy határozat értelmében a „kozmopolita” idegen neveket megváltoztatták. Szerencsére a múltromboló proletáresztétika nem tett erőszakot a mozi patináján, így a Puskin továbbra is az egyik legelőkelőbb mozinak számított a Corvin és az Uránia mellett.
„Egész nap játszott, reggel kilenckor hangzott fel először a Rákóczi-induló, a Magyar Filmhíradó szignálja. A nyolcórai pénztárnyitás után már sorban álltak a ráérő anyagbeszerzők, a lógós diákok. ’68-ban például kígyózott a sor, amikor a kisvártatva betiltott Halálfejeseket tűzték műsorra. De díszbemutatók is megestek. Itt hajolt meg Pasolini a Máté evangéliuma vetítése után. Műsorpolitikájának igényességére jellemző, hogy Különleges film – különleges élmény címkével ellátva európai művészfilmek otthona lett”
– írta néhány éve Kelecsényi László filmtörténész a Budapestben.
Filmet is forgattak a Puskinban: az 1961-es Nem ér a nevemben a patinás előtér, míg Sándor Pál Ripacsok című klasszikusában a férfi mosdó tűnik fel. Nagyobb felújításokon a mozi csak 1986-ban esett át, majd a multiplex-szaporulat 1998-ban átfogó modernizálására kényszerítette a tulajdonos Budapest Filmet. Az ARTmozi hálózathoz tartozó filmszínházat háromtermessé alakították, aminek következtében megváltozott a térrendszer. Noha a színpad és az erkély lebontásával megrövidült a régi nézőtér, így nyertek egy kisebb vetítőtermet. A korai időkben használt nyitható tetőszerkezetet véglegesen lezárták, új vizesblokkot és lépcsőházat is építettek, az előcsarnokban pedig kávézót alakítottak ki.
Bár a beavatkozásokat sok tekintetben drasztikusnak is minősíthetjük, a lényegen mit sem változtattak: a Puskin art deco-melankóliája a fénykorát idézően egyedülálló, filmművészeti kínálata és kávéházi-színházi hangulata változatlanul egyik közkedvelt menedékhelye a plasztikba öntött valóság elől menekülő budapestieknek.
Vezető fotó: Horváth Péter Gyula
