Pesti Srácok

Adele letérdeltette az Egyesült Államokat

Kevesebb mint egy évvel a megjelenése után gyémántlemez lett Adele 25 című visszatérő albuma az Egyesült Államokban.

MTI

A Hello és a Send My Love (To Your New Lover) című dalokat is tartalmazó korong tavaly novemberben került a lemezboltok polcaira, majd idén júniustól több streaming-oldalon is hozzáférhetővé vált. A brit énekesnő a New York-i Madison Square Gardenben adott koncertjén hétfő este vette át a gyémánt státusz megszerzését igazoló dísztáblát. Az amerikai lemezipari szövetség (RIAA) olyan albumoknak és daloknak ad gyémánt minősítést, amelyek tízszeres platinastátuszt érnek el. Ez hajdanán tízmillió eladott lemezt jelentett, ám ma már a streaming-szolgáltatók adatait is figyelembe veszik.

A Nielsen Music szerint a 25 című lemezből eddig több mint kilenc millió példány fogyott az Egyesült Államokban.
Annak ellenére, hogy az album tavaly elég későn jelent meg, mégis Adele korongja került 2015-ben az eladási listák élére Nagy-Britanniában. Adele a 25 megjelenése előtt utoljára 2011-ben a 21 című albummal aratott sikert, amelyből több mint 11 millió példányt kapkodtak el a rajongói, és amelyért több Grammy-díjat is kapott.

PestiSracok facebook image

Kép: usatoday

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.