Pesti Srácok

Európa Kulturális Fővárosa címre pályázik Gödöllő

Megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban címet Budapest szomszédja, Gödöllő, miután a helyi képviselő-testület csütörtöki ülésén felhatalmazta Gémesi György polgármestert a pályázat beadására.

MTI

Az önkormányzat számos érvet tud felsorakoztatni amellett, hogy miért érdemelhetné ki az ország egyik legismertebb 50 ezer fő alatti települése a rangos elismerést - mondta Péterfi Csaba kommunikációs igazgató.

PestiSracok facebook image

Gödöllő kiemelten támogatja a kulturális életet, illetve az abban részt vállalókat, a kultúra ma a város egyik húzó ereje. Az elmúlt időszakban történt fejlesztések is nagymértékűek, elég, ha a királyi kastélyban nemrég megnyílt, Európában is párját ritkító barokk színházra vagy a városi múzeum napokban átadott állandó kiállítására gondolunk - kezdte a felsorolást a kommunikációs igazgató. Hozzátette: javában zajlik a Művészetek Háza korszerűsítésének második üteme, megújul a Testőr laktanya, a közeljövőben elkészül a Hattyús tó.

A pályázatban kitérnek majd arra is: 2011 óta Gödöllőn tematikus évek köré fűzik fel a kulturális programokat, így kapcsolva össze a kultúrát a turizmussal. Az önkormányzat a 2013-ban elfogadott hosszú távú kulturális koncepcióval is bizonyítja, mennyire fontosnak tartja e területet - magyarázta Péterfi Csaba.

Tájékoztatása szerint Gödöllőn több mint 50 kulturális csoport működik, sok közülük országosan és nemzetközi szinten is ismert. Ilyen például a Gödöllői Szimfonikus Zenekar, a Cimbaliband, a riói olimpián vendégszereplő Fricska Táncegyüttes vagy a Szentpéterváron díjazott Talamba Ütőegyüttes. Kiemelésre érdemes a XX. század eleji szecessziós Gödöllői Művésztelep szellemiségét őrző Gödöllői Új Művészet Közalapítvány, valamint a királyi kastélyban nagy műgonddal helyreállított lovarda, ahol számos rangos fesztivált tartanak évről évre.

A fővároshoz közel fekvő város húsz év óta minden esztendőben megemlékezik az ország tényleges felszabadulásáról az alsóparki Világfánál tartott Szabadság napi programmal és a Magyar Szabadságért díj átadásával. 2011-ben Gödöllő adott helyszínt hazánk európai uniós elnöksége számtalan rendezvényének, az akkori szlogen a Gödöllő in Europe, Europe in Gödöllő (Gödöllő Európában, Európa Gödöllőn) 2023-ban is érvényes lehet a településre - emelte ki Péterfi Csaba.

Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat megjelenése év végén várható. Körülbelül tíz hónap áll rendelkezésre az első fordulós anyag magyar és angol nyelven történő elkészítésére. Az így kimunkált komplex anyagot egy tizenkét fős nemzetközi szakértő testület bírálja el, majd az észrevételek kézhezvétele után a második fordulóba meghívott városokra újabb kilenc-tíz hónapos munka vár: a javaslatok beépítése és a végleges pályázati anyag összeállítása. A végső döntés 2018 nyarán születhet meg.

A pályázatok értékelésében kulcsszerepe van a hosszútávú stratégiának, a pályázat európai dimenziójának, a kulturális és művészeti tartalomnak, a megvalósítási képességnek, valamint a társadalmi kapcsolatoknak és az irányításnak. A nyílt pályázaton bármelyik magyar város indulhat.

Gödöllő mellett korábban Tokaj, Debrecen, Veszprém és Eger jelezte, hogy indulni szeretne az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázaton.


FOTÓ: gotohungary.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?