Pesti Srácok

Három nap a Toldiban a szlovák film legjobbjaival

Az elmúlt két év legjobb öt alkotása mutatkozik be a magyar közönségnek szeptember 15. és 17. között a Toldi moziban tartandó Szlovák Filmnapokon.

MTI

A legsikeresebb szlovák és szlovák-cseh koprodukciós alkotások között lesz látható Marko Skop Eva Nová című filmje, amelynek főszerepében Emília Vásáryovát láthatja a közönség - közölte a Budapest Film. Figyelemre méltó Jaro Vojtek Gyerekek című alkotása is, amely négy epizódban és négy szemszögből mutatja be a gyermek-szülő kapcsolatot, annak felhőtlen vagy épp boldogtalan pillanatait, az elkerülhetetlen döntésekkel és következményeikkel együtt.

PestiSracok facebook image

Levetítik továbbá Peter Bebjak A takarító című díjnyertes alkotását is, amelyben az elhunyt emberek lakását takarító főszereplő bizarr kedvtelésre lel: "élő adásban" kezdi el megfigyeli a hozzátartozók életét. Ivan Ostrochovsky Koza című díjnyertes filmje szlovák-cseh koprodukcióban született, és egy egykori olimpikon bokszoló létbizonytalanságát, mindennapos küszködését és emberi döntéseit dolgozza fel valós események alapján.

Záró filmként pedig Slávek Horák cseh és szlovák koprodukcióban készült alkotása lesz látható Házi gondozás címmel. A nyitófilm után "Ismét jó és eredményes pályán? avagy Milyen a kortárs szlovák film?" címmel Prikler Mátyás rendezővel és Marek Lescák forgatókönyvíróval beszélget majd Gerencsér Péter filmtörténész.

A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal és magyar szinkrontolmácsolással vetítik.

Fotó: goldposter.com

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."