Pesti Srácok

Horthy Hitlernek írt levelét is kiállítják

Gutenbergtől Zuckerbergig mottóval, első alkalommal rendezik meg Budapesten a Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát szeptember 24-25-én.

MTI

A rendezvényen brit, dán, francia, holland, japán, német, olasz, orosz, osztrák, svájci és magyar antikváriusok várják a szakértőket, gyűjtőket és a ritkaságokra kíváncsi nagyközönséget a Pesti Vigadóban. A kínálatban a könyvek mellett kéziratok, kották és nyomatok is lesznek. A kétnapos kiállítás és vásár ingyenesen látogatható, az érdeklődőknek lehetőségük nyílik antikvár könyveik felbecsültetésére is – mondta el Bősze Ádám, a Magyar Antikváriusok Egyesülete elnöke a keddi sajtótájékoztatón, Budapesten. Hozzátette: a kiállítást és vásárt megelőzi a Nemzetközi Antikvár Szövetség (International League of Antiquarian Booksellers – ILAB) 42. kongresszusa, amelyet idén szintén Budapesten rendeznek.

PestiSracok facebook image

A kiállításra és vásárra többek között a koppenhágai Herman H. J. Lynge & Son antikvárium kuriózummal érkezik: Albert Einstein eddig nem publikált, kéziratos levelét 1928. december 10-én írta akkori asszisztensének, Herman Müntznek. A Központi Antikvárium kínálatából kiemelkedik Thuróczi János történeti művének, a Thuróczi-krónikának (Chronica Hungarorum/Magyarok Krónikája) Augsburgban, 1488. június 3-án kiadott kötete. Az Antiquariat Donhofer és a Mattheaus Truppe Buchhandlung jóvoltából látható lesz a kötet első, brünni (1488. március 20.), valamint első német nyelvű kiadása is. A Földvári Antikvárium egyik ritka darabja Horthy Miklós Adolf Hitlernek címzett autográf levele. A Borda Antikvárium Canisius Szent Péter Katekizmus című művének első kiadásával (Bécs, 1555.) jelentkezik, az amszterdami Antiquariaat Brinkman a Constitutio Criminalis egy eredeti példányát hozza magával, amelyet 1769-ben bocsátott ki Mária Terézia.

Az Atticus Antikvárium Kosztolányi Dezső Káin című novelláskötete első kiadású, Bálint Lajosnak dedikált példányával, valamint Márai Sándor Egy polgár vallomásai című regényének szintén dedikált első kiadásával érkezik. Bősze Ádám elmondta: a Magyar Antikváriusok Egyesülete 2001-ben alakult és 2010-ben csatlakozott az ILAB-hoz, amelynek tagsága szigorú etikai kódex elfogadásával jár, ugyanakkor biztosítja a nemzetközi körforgásba való bekerülést. Az ILAB kongresszusát kétévente rendezik meg, mindig más nagyvárosban. A kongresszus és vásár ideje alatt, szeptember 19. és 25. között a nemzetközi antikvárius szakma mintegy száz fővel képviselteti magát Budapesten.

A szakmai programokon az Országos Széchényi Könyvtár mellett ellátogatnak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárába, ahol megtekinthetik a mind magyar, mind pedig olasz vonatkozásban különlegességnek számító Dante-kódexet (1343-54), valamint a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába, ahol a Kaufmann-gyűjteménnyel ismerkedhetnek. Mindkét esemény házigazdája és szervezője a Magyar Antikváriusok Egyesülete.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.