Pesti Srácok

Magyar építészlegenda életmű kiállítása nyílt a Vigadóban

Török Ferenc 80 - Építészet és hitvallás címmel nyílt a neves építész életművét áttekintő kiállítás csütörtökön a pesti Vigadóban. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a tárlat megnyitóján Török Ferencet az MMA büszkeségének nevezte, akinek pályafutásából "lélegzetelállító" tárlatot mutat be a Vigadó Galéria.

MTI

Winkler Barnabás építész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja felidézte, hogy Török Ferenc tanárként megfogalmazott gondolatai számos tanítványának életére kihatottak, sokukat segítették pályájukon. A nemzet művésze címmel is kitüntetett alkotó az 1960-as évek óta tervez; a kiállítás megvalósult épületeiről mutat be maketteket, rajzokat, tablókat - hívta fel a figyelmet.

PestiSracok facebook image

Az idén nyolcvanéves építész az alkotásban soha nem tévesztette szem elől a közösséget, amely templomot készült építeni magának, hitvallása szerint ugyanis az építészet közösségi művészet - hangsúlyozta Winkler Barnabás. Elmondása szerint Török Ferenc nevéhez többek között olyan épületek fűződnek, mint Révfülöp, Edelény és Ábrahámhegy templomai, a budapesti magyar szentek temploma, a máriapócsi zarándokház, a pannonhalmi főapátság külső rekonstrukciója, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér ökumenikus imaháza, a szentendrei művésztelep, a budavári OTP-házak, a budapesti Vidámpark elvarázsolt kastélya vagy a tatai uszoda.

A szeptember 25-ig látogatható tárlat jól tükrözi Török Ferenc tehetségének gyümölcseit - mondta el Winkler Barnabás.

Vezető képen: Török Ferenc és Balázs Mihály építészek által tervezett Magyar Szentek Temploma

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.