Pesti Srácok

Poptörténeti sétákat szerveznek az egykori Ifiparkban

Feledhetetlen koncertekről, legendás fellépőkről és fellépésekről mesélnek majd az egykori Budai Ifjúsági Parkot, illetve annak környékét bejáró, szeptemberi Poptörténeti sétákat vezető zenészek.

Szeptember 17-én a Várkert Bazárból induló túrát Rozsonits Tamás zenei szakíró, dobos és Török Ádám, a Mini frontembere vezeti, szeptember 18-án pedig Molnár György Elefánt, az Omega gitárosa kalauzolja majd az érdeklődőket.

A ma már világörökségi státuszt élvező, Ybl Miklós tervei alapján épült Várkert Bazár neoreneszánsz stílusú komplexumában működött 1961 és 1984 között egy nemzedék találkozóhelye, a Budai Ifjúsági Park, ahol mindenki fellépett, aki a magyar pop- és rockzenében akkor számított.

PestiSracok facebook image

A közismertebb nevén Ifipark mellett a poptörténeti séta érinti majd a Nagy fát is, amelynek tövében a Nagyfa galeri vagányai tanyáztak egykor, de a séta résztvevői ellátogatnak majd a Tabánba is, illetve megtekinthetik az Andrássy grófok egykori budai rezidenciáját, amely később Bem rockpart néven vonult be a könnyűzene történetébe.

A program előzetes regisztrációhoz kötött.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: varkertbazar.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.