Pesti Srácok

Sztártervezők előadását hallgathatod a Design Héten

Idén ősszel két sztárdesignert lát vendégül a Design Hét Budapest rendezvénysorozata: Benjamin Hubert, a Layer alapítója és Ionna Vautrin, az organikus és geometrikus formák ötvözésének játékos nagymestere látogat Budapestre. A tervezők a korábbi évekhagyományait követve idén is a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Auditóriumában tartják meg nyilvános előadásukat.

061.HU

Benjamin Hubert a világ egyik legkeresettebb designstúdiójának, a kortárs igényekre valós időben reflektáló, multidiszciplináris Layer design műhelyének vezetője. Kreativitásának és tehetségének köszönhetően munkái a legnevesebb designcégek sorozatgyártásában készülnek, fiatal kora ellenére referenciái közöttt olyan márkák szerepelnek, mint a BMW, a Braun, Cappellini, Fritz Hansen, Magis, Moroso, Nike, vagy a Samsung. A 2015-ben alapított Layer design ügynökség fókuszában a kutatás alapú stratégiai felhasználóiélmény-tervezés áll – a kreatív csapat egyszerre foglalkozik ipari formatervezéssel, stratégiatervezéssel, mérnöki feladatokkal, kutatással és UX/UI designnal. Hubert előadásában a designszemléletű gondolkodásmód fontosságáról, a világ első 3D nyomatással készült kerekesszékéről, a tervezők felelősségéről és a design mindennapi életre gyakorolt hatásáról esik majd szó.

PestiSracok facebook image

Ionna Vautrin francia designer tárgyainak sajátos világát meseszerű, játékos formák, vidám színek és furfangos funkcionalizmus jellemzi. 2002-ben diplomázott a L’école de design Nantes Atlantique egyetemén, 2011-ben alapította saját stúdióját Párizsban. Megbízói között olyan nagy nevek szerepelnek, mint a Christian Dior, Serralunga, Camper, Foscarini vagy a Bouroullec fivérek. Szerethető játékossága mellett munkáiban nagy hangsúlyt fektet a történetmesélésre, tárgyai egyszerűek és meglepőek, költőiek és természetesek és mindig funkcionálisak. Ionna Vautrin előadása a budapesti Francia Intézet együttműködéséban valósul meg.

Az előadások időpontja:

Ionna Vautrin (Angol nyelvű előadás, a részvétel ingyenes.) 2016. szeptember 27. 11.00, MOME Auditórium

Benjamin Hubert (Angol nyelvű előadás, a részvétel ingyenes.) 2016. szeptember 30. 18.00, MOME Auditórium

A Design Hét Budapest részletes programjával kapcsolatban a www.designhet.hu weboldalon és a Design Hét Budapest programfüzetében található részletes információ.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.