Pesti Srácok

Bemutatták a Gagarin-mozifilmet a Puskinban

Jurij Alekszejevics Gagarin első űrrepüléséről szóló orosz filmet mutattak be hétfőn a fővárosi Puskin moziban. A vetítést követően Farkas Bertalan egykori űrhajós arról beszélt: Gagarin sikere sokkolta a hidegháborús űrversenyben lemaradó amerikaiakat.

MTI

A 2013-ban készült, Magyarországon pedig az első űrrepülés 55. évfordulója alkalmából most forgalmazott orosz mozifilm az 1961. április 12-én végrehajtott első űrrepülést, valamint az odáig vezető utat mutatja be, betekintést nyújtva az űrverseny egyik legintenzívebb időszakába és Gagarin életébe, személyiségébe is.

PestiSracok facebook image

A sajtóvetítés után Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós felidézte: az első űrrepülés, majd azt ez követő további szovjet űrsikerek - köztük a második, Tyitov által véghezvitt szovjet űrrepülés, valamint Tyereskova, az első női űrhajós repülése - sokkolták az amerikaiakat, akik akkor határozták el, hogy elsőként fognak embert küldeni a Holdra.

124296_52

Gagarint 19 társával együtt kétezer szovjet pilóta közül választották ki az első űrrepülésre készülő csapatba és szinte egészen az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy ő vagy társa, Tyitov fog-e repülni először - mondta el Farkas Bertalan. German Sztyepanovics Tyitov később mint az első egy napnál hosszabb időt az űrben töltő űrhajós vonult be a történelembe.

Hozzáfűzte: a végső személyi döntést a szovjet űrprogram atyja, Szergej Pavlovics Koroljov hozta meg, aki hatalmas tekintéllyel bírt, véleményét a szovjet vezetés sem kérdőjelezte meg. Koroljov személyét olyan titoktartás övezte, hogy haláláig csak a "Főkonstruktőrként" hivatkoztak rá, valódi nevét nem lehetett tudni. Gagarin 1968-ban egy máig nem tisztázott repülőgép-balesetben vesztette életét, az eseményről sok találgatás és legenda látott napvilágot.

gagi

A magyar asztronauta elmondta: az űrprogram résztvevői számára ismeretes volt, hogy Gagarin szeretett volna még egyszer eljutni a világűrbe. Ehhez az akkori szabályok szerint rendszeresen repülnie kellett, ezért végezhetett gyakorlórepülést a végzetes napon.

Noha a baleset teljes háttere valószínűleg soha nem derül ki - a korabeli gépeken nem volt feketedoboz -, Farkas Bertalan szerint a más űrhajósokkal folytatott beszélgetései nyomán kizárható, hogy a katasztrófához alkoholos befolyásoltság vezetett volna. A Gagarin című 108 perces orosz film hazai forgalmazója a Pannonia Entertainment és Freeway Entertainment.

Kép: pics-about-space.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.