Pesti Srácok

Évente 50 ezer forint értékű élelmiszert dobnak ki a magyarok

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek hozzávetőleg egynegyede a háztartásokban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az élelmiszerpazarlásról rendezett közép-európai konferencián kedden Budapesten.

Zsigó Róbert a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Tesco-Global Áruházak Zrt. által szervezett tanácskozáson kifejtette: számítások szerint egy átlagos magyar család évente 50 ezer forint értékű élelmiszert dob ki a szemétbe. Ez fejenként körülbelül 40-50 kilogramm élelmiszerhulladékot jelent, a teljes lakosságot számítva mintegy 400 ezer tonnát. Hozzátette: ez nem csak a háztartásoknak jelent veszteséget, de komoly környezetterhelést okoz a megsemmisítése és az élelmiszer célú megtermelése is.

Az államtitkár felhívta a figyelmet: az élelmiszerfelesleg kezelésében egyszerre érvényesülnek humanitárius, élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi, gazdálkodási, logisztikai és életmódbeli szempontok. Ahhoz pedig, hogy a lehető legkevesebb ennivaló vesszen kárba, együtt kell működnie a jogalkotóknak és a civil szervezeteknek, az áruházláncoknak és a termelőknek, a hulladékkezelőknek és a családi háztartásoknak, az európai, nemzeti, regionális és helyi szervezeteknek.

PestiSracok facebook image

Zsigó Róbert kiemelte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) "Maradék nélkül" elnevezésű programját, amely részben az Európai Unió LIFE pályázati forrásának felhasználásával valósul meg. A négyéves futamidejű program július elején indult és az ütemezés szerint 2020 közepéig tart. Egyik kiemelt feladat az élelmiszerhulladék megelőzését elősegítő jó gyakorlatok összegyűjtése.

Az államtitkár kiemelte az élelmiszerfelesleg kérdésének élelmiszerbiztonsági és jogi vonatkozásait. Nem elfogadható, hogy emberi fogyasztásra alkalmas, biztonságos élelmiszer ne élelmiszerként hasznosuljon, de emberi fogyasztásra kizárólag biztonságos élelmiszerek kerülhetnek - szögezte le Zsigó Róbert.

Elmondta: Magyarországon az önkéntességen alapuló adományozási kultúra fejlődését mutatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a múlt évben 2600 tonnát, az előző évhez képest 1000 tonnával több élelmiszert tudott eljuttatni a rászorulóknak. A növekedés nagy része az áruházláncokból származik.

Az eszmecserén Ian Hutchins, a Tesco Európa nemzetközi kommunikációs igazgatója elmondta: a világon megtermelt élelmiszermennyiség harmadát dobják ki, ez mintegy 1,3 milliárd tonnát jelent évente. A Tescónál készített és V4 országokat vizsgáló felmérés szerint a fogyasztókat alig érdekli az élelmiszerpazarlás kérdése, szerintük ez inkább a kormányokra és a cégekre tartozik.

Az eseményen a Tesco Európa együttműködési megállapodást kötött a Lengyel Élelmiszerbankok Szövetségével, a Cseh Élelmiszerbank Szövetséggel, a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel és a Szlovák Élelmiszerbankkal az élelmiszerpazarlás elleni közös fellépés és az élelmiszerfelesleg felelősségteljes kezelése céljából. A Tesco Európa vállalja, hogy a közép-európai országok kormányaival és a helyi jótékonysági szervezetekkel együttműködve 2020-ig készen áll arra, hogy minden áruházában a rászorulóknak ajánlja fel az élelmiszer-felesleget.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?