Pesti Srácok

Gyerek/Kor/ Kép - Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban

A gyerek fogalmának változásait vizsgálja magyar művészek festményein, szobrain, fotóin, videóin és a gyerekkorhoz kötődő, jellegzetes tárgyakon keresztül a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) csütörtöktől látható, Gyerek/Kor/Kép című kiállítása.

MTI

A magyar képzőművészet rendkívül gazdag szebbnél szebb gyerekábrázolásokban, mégis utoljára 1940-ben nyílt olyan tárlat, amely a gyerekkor hazai ábrázolásait mutatta be - idézték fel a kiállítás keddi sajtóbejárásán Révész Emese és Molnárné Aczél Eszter kurátorok, hozzátéve: a BTM tárlata négy évszázad több mint 200 művén keresztül, tematikus bontásban vizsgálja a gyerekkor témáját.

PestiSracok facebook image

Mint hangsúlyozták: nem művészet-, de nem is gyermektörténeti kiállítást állítottak össze kurátortársaikkal, Rum Attilával és Tészabó Júliával. Minden terem egy-egy témakört jár körül egymás mellé helyezve, ütköztetve, társítva különböző korok nézőpontjait.

A 11 hazai köz- és magángyűjtemény műtárgyait felvonultató tárlat nyitódarabja Kőnig Frigyes kisfiával készített önarcképe. Ezzel a kiállítás az apaság egyfajta rehabilitációjára is törekszik a művészettörténetében igen kevéssé reprezentált tematika bemutatásával - mondták el a kurátorok.

Az anya-gyermek kapcsolat a Madonna-ábrázolásokon keresztül már a korai századoktól az egyik legerősebb vizuális toposz volt, a BTM termeiben 18. századi, biedermeier és 20. századi munkák jelenítik meg az anyák és a társadalom kisgyermekekhez fűződő viszonyát.

Sokat elmond a gyerekek családban elfoglalt helyéről a családtagok együttes ábrázolása, a társadalmi gyermekképről pedig az iskolai jelenetek árulnak el rengeteget, hiszen a 20. századig jellemző volt a rakoncátlan nebulók és a fegyelmező tanító ellentétének toposza. A gyerekeket sokáig "kis felnőttekként" kezelték, kész szerepekbe nevelték bele, ennek némileg meglepő példája a gyermek Esterházy Antal 1678-as, szerzetesi csuhában elkészített portréja.

A tárlat egymással helyezi ellentétbe a játszó és a kiszolgáltatott, háborúktól szenvedő gyermek ábrázolását, majd a művészek saját gyerekkorára néhol keserű, máskor vidám hangulatban visszatekintő munkákkal zárul. A február 19-ig látható kiállítás terében interaktív szigetek várják a gyerekeket, akik ezeken a pontokon aktív tevékenység által értelmezhetik, "építhetik fel" saját családjukat, lakóterüket, illetve kipróbálhatják, hogy milyen rózsaszínben látni a világot és a képeket.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?