Pesti Srácok

Ha minden igaz, ma új lemezzel jön ki a Rolling Stones

A jelek szerint a Rolling Stones új albummal jelentkezik csütörtökön: a brit zenekar Twitter-oldalán utalt rá, honlapján pedig a csütörtöki dátum és egy lemezborító szerepel.

MTI

Don Was amerikai producer, aki évek óta dolgozik együtt az amerikai zenekarral, nemrég közölte, hogy Mick Jagger és Keith Richards zenekara a Chicago blues elnevezésű irányzat klasszikusaiból készített felvételeket. A Le Figaro című francia lapnak Was úgy nyilatkozott, hogy a zenészek három nap alatt játszották fel a dalokat, majd egy egyszerű stúdióberendezéssel adtak nekik autentikus hangzást. A felvételekben részt vett Eric Clapton gitáros is.

PestiSracok facebook image

A lemezről további részletet nem közöltek, az új album lehet a Rolling Stones első stúdiólemeze a 2005-ös A Bigger Bang óta. Pénteken Kaliforniában, a Desert Trip nevű új fesztiválon lép fel a zenekar, ahol a rock legendái adnak koncertet. A háromnapos fesztiválon Paul McCartney, Bob Dylan, Roger Waters, a The Who és Neil Young is zenél.

Az elmúlt években több koncertfelvételt adott ki a Rolling Stones, albumot azonban nem. A 72 éves Keith Richards régebben többször is elmondta, mennyire kedveli a Chicago bluest és angliai ifjúkora fontos zenei hatásának nevezte a műfajt. A Chicago blues műfaja a 20. század első felében alakult ki, amikor az Egyesült Államok déli részén élő, elszegényedett fekete munkásréteg a középnyugati ipari nagyvárosokba vándorolt. Zenéjük, a blues itt rockelemekkel keveredett.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.