Pesti Srácok

Szakított a hagyományokkal, megválnak a Globe színház igazgatójától

Idő előtt, már 2018-ban távozik a londoni Globe színház művészeti igazgatója, Emma Rice, mert az igazgatótanács túl modernnek találta az első évadjában színpadra állított műveket.

MTI

Rice januárban vette át az intézmény művészeti vezetését, ám azóta rendszeresen bírálatok kereszttűzében áll, főként az általa bevezetett modern hang-és világítás technika miatt. Neil Constable vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy az 1997-ben megnyílt Globe színháznak az a küldetése, hogy a színdarabokat a bárd hagyományainak szellemében mutassa be. "Ennek a felfogásnak kell munkánk középpontjában állnia" - idézte a vezérigazgatót a The Guardian brit napilap. A vezérigazgató által kiadott közlemény elismerte ugyan, hogy Rice újításai "új és sokszínű közönséget vonzottak, hatalmas tetszésnyilvánításban és kritikai fogadtatásban részesültek és igen jelentős bevételeket hoztak a kasszában".

PestiSracok facebook image

Ám az elmúlt szezonban bevezetett újítások felszínre hozták a vitát a Globe céljairól és színházi gyakorlatáról, a hang-és a világítás technika használatáról a színpadon - olvasható a közleményben. Sok-sok vita és mérlegelés után a Globe igazgatótanácsa úgy döntött, hogy 2018 áprilisától a színház programjában szereplő daraboknál vissza kell térni az úgynevezett osztott fényű előadásokhoz, amelyek a Globe színműveit jellemezték Emma Rice kinevezése előtt. Az osztott fényű előadásokon a színészek látják a nézőközönséget, amely jobban bevonva érzi magát az előadásokba, ahogyan a Shakespeare-i időkben.

A The Times tekintélyes brit napilap a minap egyenesen arról írt, hogy a Globe sikertörténet volt, ám Emma Rice tönkreteszi azt. A Cymbeline című színmű átdolgozott változatáról a The Daily Telegraph kritikusa úgy vélte, hogy a darab nem a Globe színházba való. A The Guardian brit napilap ítésze azonban bátor útkeresésnek nevezte azt, hogy figyelmen kívül hagyva a hagyományokat, Emma Rice keresi, miként maradhat időszerű a színház napjainak közönségéhez. Amikor átvette a Globe művészeti vezetését, Rice nem rejtette véka alá merész elképzeléseit Shakespeare darabjainak színpadra állításáról. Hangoztatta, hogy nagyobb szerepet szán a nőknek a színpadon, annak ellenére, hogy a bárd alakjainak mindössze 16 százaléka nő. Arról is beszélt, hogy szeretné a közönségnek megmutatni, milyen is volt a színház Shakespeare korában, hogy testközelből érezzék a színészek játékát.

Kép: wikipedia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.