Pesti Srácok

Vaszary csendélete kelt el a legmagasabb áron

Vaszary János Dinnyés csendélete kelt el a legmagasabb áron a Virág Judit Galéria őszi árverésén, amelyen sok más mellett Schönberger Armand, Berény Róbert és Aba-Novák Vilmos képeit, valamint Zsolnay-porcelánokat is kínáltak az érdeklődőknek.

MTI

Vaszary János Dinnyés csendélete az aukción 60-75 millió forintos becsértékkel szerepelt, míg kikiáltási ára 32 millió forint volt. Az 1938-ban készült festményt végül 50 millió forintnál ütötték le. Ugyancsak magas áron kelt el Vaszary Akt csipkefüggöny előtt című pannója, a festő késői art deco korszakának egyik darabja, amelyre a licit 15 millió forintról indult, majd végül a festmény 22 millió forintért kelt el. Nagy áron talált új gazdára Berény Róbert Amerikából hazakerült Szőlős csendélet hegedűvel című festménye, amelynek kikiáltási ára 20 millió forint volt és végül 24 millió forintnál ütötték. Egry József Szicíliai márványpart című művére 15 millió forintról indul a licitálás, a kép végül 20 millió forintért cserélt gazdát.

Jól szerepelt az árverésen Aba-Novák Vilmos több műve is. Az 1925-ben festett Felsőbányai tájkép 15 millió forintért, az 1923-as Fürdőzők 17 millióért, míg az 1931-es Cirkuszi jelenet című kép ugyancsak 15 millióért kelt el.
Több alkotás is élénk licitemelkedés mellett talált új gazdára, meghaladva becsértékének felső határát. Mattis-Teutsch János 1921-es kompozíciója kikiáltási árának közel ötszöröséért, 14 millió forintért kelt el jóval meghaladva becsértékének 8 millió forintos felső határát. Ugyancsak élénk licitemelkedés után adták el Kisfaludi Strobl Zsigmond Guggoló leány című márvány szobrát, amely kikiáltási árának több mint hatszorosáért, 13 millió forintért cserélt gazdát.

Az őszi aukciós anyag több kortárs és modern művet is felvonultatott. Közülük Birkás Ákos Fej sorozatának 1996-ban készült egyik darabját 4,4 millió forintnál ütötték le, míg Reigl Judit Folyamat című műve kikiáltási áron, 3 millió forintért cserélt gazdát. A Virág Judit Galéria idén ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját. Ez alkalomból az aukció végén egy Zsolnay-kaspót, Czóbel Béla Fekvő nő című 1937-es képét, valamint Bernáth Aurél Nő virágzó kaktusszal című temperáját sorsolták ki a vásárlók között.

PestiSracok facebook image

Fotó: Virág Judit Galéria

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.