A jazz maga a szabadság - Harcsa Veronikával és Gyémánt Bálinttal beszélgettünk

Első duólemezük, a Nyugat-Európában is nagy sikert aratott Lifelover után a napokban jelent Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Tell Her című albuma, amit a duó december 7-én, a Zeneakadémián mutat be. Az anyagot Harcsa Veronika zenei ötletei és szövegei nyomán közösen dolgozták ki, majd a végső hangzás megalkotásában a New York-i producer, Jeremy Friedman volt kreatív munkatársuk. Harcsa Veronikával és Gyémánt Bálinttal beszélgettünk.

POÓS ZOLTÁN LÁSZLÓ - 061.hu

Néhány éve Kassák-verseket zenésítettél meg. Választhattál volna könnyebb utat is, szóval: miért pont Kassák?
Harcsa Veronika: Ez egy úgynevezett projektalbum volt, éreztem, hogy más anyag lesz, mint a Lámpafény című lemezünk, amin hallható Weöres Sándor, Tóth Árpád, Nemes Nagy Ágnes, akiknek a versei könnyebben zenébe írhatók. Az biztos, hogy nem könnyű megzenésíteni Kassákot, mégis nagyon inspiráló volt foglalkozni a verseivel. Vonzott a felfokozottsága a végletessége és a szabadsága, ami ugyebár a szabad versekben formailag is megmutatkozik. Ezek a fogalmak pedig remekül passzolnak a jazzhez. A Lámpafény anyagának válogatásakor került kezembe Kassák, és nagy hatással volt rám a hihetetlenek az energiája és ellentmondásai…Ehhez olyan zenészeket kerestem, akik erre az extremitásra fogékonyak voltak. Pándi Balázs dobolt, Márkos Albert csellózott és Benkő Róbert nagybőgőn játszott. Egy nyáron keresztül mindenki Kassákot olvasott, és bejelölték, hogy mely versek tetszenek nekik, utána bementünk a stúdióba, ahol először hallottuk a zenei elképzeléseket, és sokat improvizáltunk…

Van, hogy egy produkció annyira bensőséges, hogy úgymond nem is tudod a közönséget bekalkulálni?
H.V.: Az első években csukott szemmel énekeltem az erős koncentráció miatt, és meg kellett tanulnom a színpadon kinyitni a szemem, mert tudom, hogy tekintet plusz információkat hordoz, és többet tudok átadni a közönségnek, ha nyitva van a szemem.
Gyémánt Bálint: Más énekhangon megszólalni, mint egy hangszeren, viszont a mi zenénk dalszerűbb, mint a hagyományos értelemben vett jazz, így nem is mondanám introvertáltnak a zenénket. Sok érzés, bensőséges hangvétel van a produkciónkban, nem “elbújós„ zenét játszunk, ezért is fontos a közönséggel való kontaktus. Számomra a jazz maga a szabadság.
H.V.: Nagyon komolyan vesszük azt, amit csinálunk, de a zenénkben van humor és derű is, és számos eszközünk van arra, hogy segítsük a hallgatóban a produkció befogadását.

A tavaszi turnétok keretében felléptetek Kazahsztánban. Hogy keveredtetek oda, és milyen érzés egzotikusabbnak tűnő helyeken fellépni?
GY.B.: Számomra kellemes meglepetés volt a kazahsztáni fellépésünk, sok lemezt adtunk el, sokan akartak a koncert után beszélgetni velünk. Nyilvánvalóan nem értették a nyelvet, furcsa lehetett nekik a zene is, de ezzel együtt nagyon pozitívan reagáltak.

Diana Krall fellépései után talán jogos a kérdés, hogy egy jazz produkció esetében is oda kell figyelni 2016-ban arra, hogy a fények és a színpadkép is megkomponált legyen, hogy milyen fellépő ruhában menjetek ki a színpadra... Vagy a jazz egy laza, civil dolog?
H.V.: A produkció hitelességét kell keresni, meg kell nézni, hogy mi az, ami a művészi erejét erősíti. Ez egy egyensúlyi játék, és azt kell mondanunk, hogy sok múlik a csomagoláson, és meg tudom könnyíteni azt, hogy célba érjen a zene üzenete.

Mást kell nyújtani Nyugaton, mint itthon?
GY.B.: Nem szoktunk soha azon gondolkodni, hogy mennyire lesz egy adott közönség befogadó, hogy esetleg mást kell játszanunk az egyik estén, mint a következőn.
H.V.: Nem az ország határozza meg a műsort, hanem a helyszín. Nem mindegy, hogy egy intim térben lépünk fel, vagy egy nagy színházteremben, esetleg egy fesztiválon, ahol az emberek sörrel a kézben sétálnak. És mi gyorsan tudunk reagálni.

A Tell Her többek között utazós lemez, több dalt Európa különböző nagyvárosaiban vettetek fel. Hat rátok az, hogy éppen hol jártok?
GY.B.: Biztos, hogy befolyásolta a kompozíciókat az, hogy hol születtek, de nem direkt módon.
H.V.: Sokat vagyunk úton, és sosem tudjuk, hogy mi jön a következő sarkon, ezért van egy folyamatos éber egzaltált és kellemesen feszült alaphangulat, ami biztos benne van a dalokban. A másik pedig a nagyváros lüktetése és nyüzsgése. Koncertezni főleg városokba megyünk vagy zsúfolt fesztiválokra, és ez a nyüzsgés és állandó úton levés nagyobb energiaszintet ad annál, mintha folyton eldugott vidéki kultúrszalonokban lépnénk fel. Utóbbira is van egyébként példa, mindig üdítően hatnak. Ha elvonulnánk fél évre egy erdőbe, az a környezet is bizonyára visszahatna a zenénkre.

Mit gondoltok, érdemes jó szövegekkel előállni, vagy az egyébként is terhelt jazz elbírja még az elmélyülős szövegeket?
H.V.: Egy részét lehet csak átadni. Nem véletlen, hogy mindig készítünk bookletet a lemezekhez. A koncerteken első hallásra csak a szöveg egy része megy át, csak a kulcsszavak és a hangulat. Engem nem zavar, ha valaki nem érti pontosan, hogy miről szól a dal, esetleg nem beszél olyan jól angolul, mert ha a zene elmond neki egy történetet, akkor már megtörtént a hatás.

Megtehetné a produkció, hogy különböző prémium brandek támogassák, ehhez képest úgy tűnik, ügyelsz arra, hogy az oldalaidon ne legyenek termékkihelyezések. Könnyű ezek elől elhajolni?
H.V.: Nem ítélem el azokat az előadókat, akik ebbe jobban belemennek, sőt van, akiknek ez nagyon jól áll, ott van például George Clooney és a Nespresso esete. A pályám elején még többször mondtam igent ilyen ajánlatokra. Volt, hogy kaptunk turnéra autót… Bálint autómániás és imád vezetni, és akkor miért ne mentünk volna vele, amikor biztonságosabb volt és kevesebbet is fogyasztott? De az elmúlt években ilyesmit már nem vállalunk el, annak ellenére, hogy megkeresések vannak. Hálistennek nagyon sokat játszunk, és meg tudunk élni a zenélésből, nincs szükségünk ilyen támogatásokra.
GY.B.: Fontos, hogy az adott termék környezetében hiteles tud-e maradni az előadó. Egyébként nyílván Clooney-nak nincs szüksége arra, hogy kávét reklámozzon, mert elég jók a filmes szerződései, viszont a Nespressóban hiteles és szórakozató, és talán ő maga is élvezi.

Veronika, a FB-oldaladon olvasható, hogy részt veszel egy játékban, ahol minden nap leszólítasz egy ismeretlen embert. Mi ennek a legfőbb tanulsága? Mi volt a legkülönösebb találkozás?
H.V.: Ez egy úgynevezett kihívás volt, távoli rokona a jegesvödrös akciónak. Van egy Hősök Tere elnevezésű kezdeményezés, amely azt tűzte ki célul, hogy megváltoztatja azt a képet, mely szerint a magyarok magukba forduló, szomorú nép. Harminc napig minden nap meg kellett szólítani egy idegen embert… Ennek az a legfőbb tanulsága, hogy javul az életminőséged, ha nyitottabb vagy a világra. Ezek többnyire nem „nagy beszélgetések”, csak apró gesztusok. Például volt olyan, hogy a boltban sóhajtott egyet a pénztárosnő, és megkérdeztem, hogy nagyon hosszú-e a napja… Ilyenkor nem történik semmi, csak egymásra mosolygunk, és elhangzik egy-két együttérző mondat.

Jeremy Friedman amerikai producer és elektronikus zenész apró elektronikákat, groovokat is hozzátett a számaitokhoz. Ezt a koncerten át tudjátok menteni?
GY.B.: Jeremy szabad kezet kapott, és sokat hozzátett a lemezhez. Bevettünk egy kreatív társat, aki instruált is minket és saját ötleteivel gazdagított a már összerakott zenei anyagot. A dalok már készen voltak, amikor ő belépett, de a végleges hangzást ő találta ki. Máshogy szól a lemez és máshogy szól az élő produkció, hiszen eleve más szituáció zenét hallgatni egy kocsiban és beülni egy koncertre.
H.V.: Élőben megmaradtunk az akusztikus megszólalásnál, de nincs kizárva, hogy egyszer kipróbáljuk Jeremy groove-jait a színpadon is.

Jiří Menzel Kurt Weill-daljátékának és a dadaista cseh operájának rendezéseiben főszerepeket énekelsz. Esetleg van kedved kortárs operát írni?
H.V.: Óriási élmény volt Menzellel együtt dolgozni, aki egy derűs, kedves ember, magamtól ilyesmibe nem vágtam volna bele. Ehhez kellett a szervezők invitálása. Lehet hogy az elkövetkezendőkben csak annyi nyoma marad, hogy a színpadon használok egy olyan hangszínt, amit korábban nem énekeltem, de az is biztos, hogy ezek a kísérleti produkciók felszabadítanak. Szóval, pont erre jók az ún. side-projektek.

Veronika, van, hogy szándékosan fogod vissza magad, hogy koordináltabbak legyenek a gesztusaid a mozdulataid, hogy kordában tartsd a jazz mágiáját?
H.V.: Soha nem fogtam magam vissza, maximális mágikus hatásra törekszem (nevet). Matektagozatos lány voltam, és az első fellépéseimen kockás ingben álltam ki. Nőként sokat nyitott rajtam a színpad, de nekünk azért mindig a zene az elsődleges. Nem vagyok egy ún. nőcis nő, sem a színpadon sem a magánéletben, és ott van a színpadon az ellenpontom, Bálint, aki férfias energiákkal gitározik mellettem.

Képek: Glódi Balázs