"A szöveg a kulcs a zárban" - Jánosi Cicó Szabolccsal, a Nomad gitárosával beszélgettünk
Ha a metálra gondolunk, olyan anyagok jutnak eszünkbe, mint a vas, a kő, viszont van egy zenekar, amelyik az metál anyagismeret tankönyvébe belobbizta a márványt is. Megjelent ugyanis az év egyik legizgalmasabb honi metálalbuma, a Nomad Márványmenyasszony című munkája. A lemezt november 19-én mutatja be a zenekar az Akvárium klubban. Jánosi Cicó Szabolcs gitárossal beszélgettünk.
PZL- 061.hu
A Nomadnak lassan sikerül bejátszani magát az első vonalba. A rockzenekarok között általában merevek a frontvonalak, ritka az, amikor egy banda be tud kerülni mondjuk a Tankcsapda mellé…. A popzenekarok között nagyobb a mozgás. Mit gondoltok, miért?
Szerintem még nagyon az elején vagyunk azon a szamárlétrán, ami az első vonalhoz vezet. Nemcsak kemény munka, turné, sok lemez, sok jó dal, hanem kitartás is kell, valamint teljes odaadás szükséges, és ha ezek mind megvannak, akkor is ritkán tud bárki eljutni arra a szintre, amit ma élvonalnak hívhatunk. Nem bánom, hogy valamiért küzdeni kell. Bár a siker inspiráló visszaigazolás a közönségtől, a fő motiváció az, hogy adjunk nekik valamit. Visszatérve a kérdésre: popzenekaroknak néha sikerül viszonylag rövid idő alatt elérni hasonló vagy akár giga-sikereket, de ezek tartalom hiányában tiszavirág életűek. Némelyik átvészel egy-két telet vagy néhány évet, de az új generációk nem öröklik meg az érték nélküli divatot. Elavul, jön egy újabb.
Feltűnő, hogy a régi, másodvonalbeli zenekaroknak (HIT, Kugli, stb.) még mindig nagyobb a mozgósító erejük, mint a fiatal, lendületes zenekaroknak. Mi lehet az oka, hogy a műfaj „öreg”, hogy a fiatal bandák elől a gyerekeket elviszik a hatvan körüli zenészek?
Ehhez én nem értek, bevallom. De talán érthető az, hogy egy hatvan körüli zenész, aki már vagy 40 éve játszik, annak volt ideje megtalálni az adott műfajában azokat, akik kedvelik a zenéjét. Ma ez sokkal nehezebb egy fiatal zenekarnak, mivel sok műfajhoz kapcsolódó kitaposott ösvény eltűnt az utóbbi időben, ami segíthetett egy új bandát akár az indulásban, akár abban, hogy eljusson a zenéjük mindenkihez, akit érdekelhet. Bár mondják, hogy az internettel megnyíltak a lehetőségek, ennek ellenére az értékesebb dolgok sem tűnnek ki a sok értéktelen közül. Ettől függetlenül nem mondható el az sem, hogy az utóbbi időben sok új hang vagy arc bukkant volna elő. Sokan szeretik a régi hatvanas-hetvenes évek mainstream zenéit még mindig (pl. Jimi Hendrix, Led Zeppelin, Black Sabbath), mert ezekben volt valami töltet, amit ma nem, vagy csak gyengített változatban hallhatsz egy mai, fiatal zenekartól. A hippik voltak az utolsók, akik ki tudtak szakadni a rendszerből. Ma a rendszer elaltatta ezt a generációt az Iphone, Ipad, selfie és társaival, úgyhogy ezt a jólétet már senki nem is akarja nélkülözni, és még kevésbé kiszakadni ebből. Így a zenében sincs forradalom, sajnos. Sokszor a sekélyesség a jellemző, de talán megnyugtató, hogy a hippi mozgalom is anno egy jóléti társadalomból jött elő akkor, amikor a fiataloknak elegük lett.
Mit gondoltok, mekkora szerepe van az áttörésetekben a lírai, az átlag dalszövegeknél jobban megírt szövegeknek?
Míg a zene egy médium, amin keresztül jön, addig a szöveg mondanivalója az, ami eljut a közönség szívéhez. Egy haverom hívta fel a figyelmem arra, hogy „nézd meg, hogy ma Magyarországon, ami igazán nagy zenekar lett, ott korunk költői szólnak a közönséghez”! Lukács Laci, Kiss Tibi, Kowalsky, vagy újabban Road Máté szövegeivel egy egész generáció tud azonosulni. A zene majdhogynem másodrendű vagy nem is számít. A szöveg ezért a kulcs a zárban!
Be lehet azonosítani valamennyire a rajongókat? Van azonosságtudata a rajongóknak, vagy mindenki mindenevő?
Nem lehet, talán azért sem, mert sok úgynevezett hardcore zenehallgató, akivel beszéltem mostanában, majdnem mind azt mondja, hogy nincs egy határozott stílus, amit szeret, hanem meghallgatja ezt is és azt is, ha jó a zene: a bulizenétől a metalig mindent. Viszont ők a koncertre járók. Mi egyre több új arcot látunk a bulikon, aminek nagyon örülünk, de vannak már olyanok is, akik mindenhová eljönnek velünk. Ez meg kifejezetten megtisztelő.
A grunge szeretete letapogatható a lemezen, de mintha lenne benne némi poszt-goth-rock is. Milyen a viszonyotok ezekkel a szcénákkal? A Nomadot felfedezték olyanok is, akik a Paradise Lostot szeretik, vagy mondjuk a Cure felől jönnek?
Saját magunkat próbáltuk kifejezni az új lemezen, így nyilván érezhető, hogy milyen stílusokból jövünk. Határozottan törekszünk arra, hogy ne hasonlítson másra, amit művelünk, próbálunk mindentől távol maradni. Hogy kik fedeztél fel újabban a Nomadot? Erre nehéz válaszolnom, mivel mi sem törekszünk egy adott stílus vagy jelző mögé elbújni, ezért simán lehet, hogy más-más zenei ízlésű hallgató is talál értékeket a muzsikánkban.
A zenekari fotókat mindig jól megkomponáljátok, egzotikus, vagy feltűnő helyeken készülnek. A zenekarral kapcsolatos minden arculati elemet átbeszéltek?
A fotósunkat dicsérik a jó képek. De persze sok ötlettel rukkolunk elő mi is, amit előtte átbeszélünk.
Többféle Márványmenyasszony-történet létezik, titeket melyik ihletett meg?
Igen, többféle létezik! A márványmenyasszony a hűség, a kitartás és a szerelem jelképe, amely értékek ma kihalóban vannak. A városi legenda szerint várta haza a frontról a kedvesét, amikor hamis hírt kapott arról, hogy párja elesett, és ennek hallatán összeesett és megállt a szíve. Amikor hazaért a háborúból a párja, és hallotta, mi történt, befalaztatta az erkélyt és szobrot állított neki. Ez a klasszikus sztori. Itt inkább a kérdés az, hogy ma vajon hány Márványmenyasszony várja, illetve várná a kedvesét, akivel megoszthatja azokat az értékeket, beleértve a szerelmét, amit fontosnak tart.
Rendesen bezenélitek az országot. Ahogy annak idején is voltak egy-egy zenekarhoz kötődő városok (P.Mobil- Miskolc), vannak olyan települések, ahol jobban bírják a zenekart, mint máshol?
Ott, ahol már voltunk többször, ott az elején többen jöttek, ilyen Kazincbarcika és Budapest is. Most egyébként még az elején vagyunk a turnénak, és olyan városokban játszottunk, ahol még előtte soha nem voltunk önállóan. Ilyen volt Szeged, Miskolc és Mezőkövesd is. Nagy örömmel tölt el minket, hogy a debütálás ellenére a Nomad pólós közönség minden dalt ismer és velünk együtt énekli. Ezért érdemes csinálni.
Fotó: Nomad archiv
