Pesti Srácok

Brian Johnson újra énekel – Lesz még klasszikus felállású AC /DC?

Az AC/DC egykori énekese, Brian Johnson vendégeskedik Greg Billings Band legújabb Boom! Boom! All Night! című lemezén. Johnson a beszédes Old Friends Don’t Come Easy című számot énekelte fel.

061.hu

Johnson március óta tart kényszerpihenőt, miután az orvosok figyelmeztették, hogy teljesen elvesztheti a hallását. A zenekar a Guns N’ Roses frontemberét, Axl Rose-t kérte fel, hogy helyettesítse a legendás énekest, hogy be tudják fejezni a Rock Or Bust című világturnét. Johnson azt mondta: „Minden erőmmel arra koncentrálok, hogy az orvosi kezelés javítson a hallásomon. Remélem, hogy a hallásom idővel javulni fog, és visszatérhetek az élő előadásokhoz. Bár a végeredmény bizonytalan, én optimista vagyok."

PestiSracok facebook image

Azóta számos hallásszakértő kezelte, a vezető orvos, Stephen Ambrose azt mondta nemrég a Team Rocknak, hogy Johnson legkésőbb egy éven belül visszatérhet az élő előadásokhoz. Az ACDC jövője továbbra is bizonytalan, miután Johnson mellett a frontember, Malcolm Jung, a dobos Phil Rudd és a basszusgitáros Cliff Williams is kilépett. Mindezek ellenére Angus Young nemrégiben azt mondta, hogy kötelességének érzi, hogy továbbvigye a zenekart.

Kép: Warner

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?