“Hiszek a rántásban és megvédem” – interjú Fördős Zével, a Street Kitchen arcával

Fördős Zé a Street Kitchen-en kezdte a főzést, azóta viszont két könyv, egy magazin és a Konyhafőnök című műsor zsűrizése kapcsán is ismertté vált. Ezúttal a nemrég megjelent Fördős Zé gasztro magazin miatt ültünk le egy kellemes délutáni beszélgetésre.

DEZSE BALÁZS - 061.hu

Egy éve jelent meg az első könyved, nemrég a második, és bevállaltál egy magazint is. Ez komoly kockáztatás.
Nem fogok hazudni, jól ment az első könyv. 10 000 példánnyal indítottunk és még kétszer újra kellett nyomni, tehát az önbizalom megvolt a folytatáshoz. A nagy példányszám – ha már az őszinteségnél tartunk – egyértelműen a Konyhafőnöknek köszönhető. Aki főműsoridőben az egyik legnagyobb kereskedelmi csatornán szerepel minden este az nem ad el nehezen könyvet. Ez nem azt jelenti, hogy ezzel vissza kellene élni, de ha olyan dolgot csinálsz, ami az embereknek tetszik, akkor könnyű dolgod van. Egyébként az új könyv is tök jól fogy.

Ez most kizárólag magyaros ételekről szól. Miért?
Egy csomó ötletünk volt, de ránk a családban ez nagyon jellemző vonal, és a videókból is azt láttuk, hogy az emberek jól reagálnak az egyszerű ételekre, például a lecsóra. Ezen felül pedig nagyon jó érzés, hogy az anyukám és a nagymamám receptjei is benne vannak. Aki szokott főzni, azoknak egy-két fogás lehet, hogy triviális, de mégis nagyon sokan vannak úgy, hogy szeretik mondjuk a borsólevest, de nem vágják, hogy hogyan kell megcsinálni.

Miért pont 83 étel?
Erre ki kellett volna találnunk valami frappáns választ. De sajnos nincs. Az a helyzet, hogy egy könyvnek műszakilag is van egy bizonyos terjedelme, és észrevettük, hogy ebbe a fazonba meg oldalszámba ennyi recept fér bele. Eredetileg 100-at írtunk össze.

Ha már a magyaros kajáknál tartunk: mi a véleményed a mostanában gyűlölt rántásról?
Nagyon örülök, hogy ezt megkérdezted, mert én hiszek a rántásban és megvédem. A mostani gasztronómiai trend az, hogy alternatív sűrítési módokat használnak, illetve saját anyaggal sűrítenek, ami nekem tökre bejön, de az nem az a borsófőzelék, amit mi szeretünk. Aki nem szereti a liszttel sűrített ételeket persze ne egye, de akkor is képmutatónak találom a mostani új helyeket – ha liszttel sűrítesz ciki vagy, de a szomszédos “menő” bagelezőben pedig pont ugyanabból a lisztből van az étel. Ez egyfajta sznobéria szerintem. Amíg a bagel meg a burger trendi, addig hadd legyen az asztalon a berántott étel is. Ezt egyébként sok gasztro magazin nem meri bevállalni.

De a Fördös Zé magazin szerencsére igen. Úgy látom, hogy szinte mindenki megvette.
Mi is ezt látjuk. Az öcsém, Fördős Péter rengeteg munkát rakott ebbe a projektbe, és valójában ő volt az igazi inspirátor. Bármennyire is az én nevem alatt, az én arcommal fut a dolog, a Peti erősen beleszólt, és nagy szerepe volt a megvalósításban formailag és tartalmilag egyaránt. Fontos tudni, hogy ez valójában egy kalandvágyból elkövetett magazin, amit pop-up ötletekkel, a saját társaságunk, és általunk jó arcnak gondolt emberekkel töltöttünk meg.

Lesz folytatás?
Még korai erről beszélni. Most nagyon úgy látjuk, hogy igen, lesz folytatás, de semmi nem biztos. Tény, hogy jól fogy a magazin, és a hirdetők is elégedettek, így a következő már biztosan könnyebb lenne.

Szerinted mire érzékeny a magyar közönség?
A halra. De még mindig nagyon érzékenyek a nehezen beszerezhető, vagy drága, kevéssé ismert fűszerekre is. Annak ellenére, hogy már mindent be lehet szerezni, az emberek mégsem szeretik, ha kimozdítod őket a Spar-Tesco zónából.

Mi az, ami tuti befutó?
A magyaros kaja. Annak ellenére, hogy ez még mindig egy misztikum.

Mert a Váci utca egykor a pokol tornácára söpörte a gulyást?
Igen, részben ez is benne van. Ennek ellenére mindenkinek van preferenciája a magyar ételekről: mindenkinek a fejében ott motoszkál, hogy esetleg enne egy jó paprikást, egy jó borsófőzeléket, de ilyet sajnos nem nagyon lehet találni. Furcsa, hogy ha Olaszországban jársz akkor egymást érik a trattoriák, és imádják a saját nemzeti ételeiket. Annak ellenére, hogy náluk mindenhol egyformák az ételek mindig minden hely tele van. Mi ettől fényévekre vagyunk. Mi valamiért nem merünk ilyet csinálni, nem tudunk mit kezdeni a nemzeti konyhánkkal, ami szomorú.

De azért vannak arra próbálkozások, hogy fine dining átalakításon mennek át bizonyos magyar ételek.
Ez az. Könnyebb olyan helyet találni, ahol hozzányúltak az eredeti recepthez. Nemrég ettem az egyik ilyen helyen gulyást. Tök finom volt, jól is nézett ki: egy canelloni meg volt főzve amibe dizájnosan bele voltak tűzdelve a bélszín kockák, és szárazon jött a tányér, a levet később öntötték rá. Isteni volt, de könyörgöm, én egy igazi gulyást hatalmas adag gulyást akartam enni, két nagy szelet kenyérrel, mert éhes voltam.

Most már tényleg találnunk kell egy bűnbakot. Ha nem a Váci utca, akkor ki tehet erről?
A Váci utcán kívül a mostani gasztro-generáció, hiszen az egész az ő egyéni ízlésükből fakad, és elhisszük, hogy ez a jó irány. Jó dolog az izgalom, jó dolog haladni a korral, de ennek azt gondolom, hogy nem valami ellen kéne menni, hanem a hagyományos ételek mellett kellene párhuzamosan léteznie a modern dolgoknak. Jó lenne, ha mi, a fogyasztók dönthetnénk el, hogy éppen mit akarunk, és igenis előfordul, hogy a klasszikus dolgokra vágyunk. Remélem, hogy el fogunk jutni oda, hogy nyílik egy hely, ahol ilyen ételek lesznek majd.

És ez a te helyed lesz, ha jók a megérzéseim.
Ügyesen beletrafáltál. Igen. Semmi konkrét nincs, de elkezdtünk róla ábrándozni, és azt kell, hogy mondjam, hogy erre kell számítanotok. De én nem fogok alkalmazkodni az elvárásokhoz, mert az étlapon lesz rántott leves. Ez a jövő zenéje, de egyszer meg fog történni.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula