Pesti Srácok

Jövő márciusban indul a Magyar Everest Expedíció

Jövő március végén indul a Magyar Everest Expedíció, amelynek során Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók első magyarként oxigénpalack nélkül próbálják megmászni a Mount Everest 8848 méteres csúcsát.

MTI

A Csomolungma a tizennégy nyolcezer méter feletti csúcs közül a legmagasabb - hangsúlyozta Stefano Favaro, a 2017-es Magyar Everest Expedíció menedzsere a csütörtökön Budapesten tartott kötetlen beszélgetésen, hozzátéve, hogy az extrém körülmények között a csúcs megmászása nagy fizikai és lelki megpróbáltatást jelent a hegymászóknak.

PestiSracok facebook image

Felhívta a figyelmet arra, hogy Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók célja, hogy a csúcs megmászását tisztán, oxigénpalack nélkül hajtsák végre. A Csomolungmát eddig mintegy négyezerszer mászták meg, és a csúcsot elért hegymászóknak csupán a 2,6 százaléka, nagyjából 170 ember teljesítette azt oxigénpalack nélkül.Emlékeztetett arra, hogy Klein Dávid már többször megpróbálta oxigénpalack nélkül megmászni az Everestet, 2014-ben majdnem el is érte a legmagasabb pontot. A befejezetlen expedíció során az Everest északi oldalán 8700 méterig jutott.

Mint rámutatott, környezettudatos expedíciót szerveznek: amellett, hogy a résztvevők odafigyelnek arra, hogy ne hagyjanak szemetet maguk után, szél- és napenergiát használnak majd az alaptáborban, amelyet 5344 méteren helyeznek el. A csúcstámadás várhatóan április közepén kezdődik és nagyjából 20-25 napot vesz igénybe - tette hozzá. Stefano Favaro kiemelte, hogy az expedícióra közismert személyiségek is elkísérik a két hegymászót, köztük Száraz Dénes színész és Vastag Csaba énekes. Nekik a helyszínen túrákat szerveznek - mondta, hozzátéve, hogy dokumentumfilmet is fogatnak az expedícióról, és jövőre várhatóan elkészül Klein Dávid első könyve is.

Megjegyezte, hogy felkészülési tréningként a Magas-Tátrába és a Pilisbe is szerveznek túrákat, amelyekhez bárki csatlakozhat.Klein Dávid a magyar expedíciós hegymászás eddigi eredményeit összegezve elmondta, hogy a 14, nyolcezer méter feletti hegycsúcsból a magyarok eddig tizenkettőt másztak meg, nem jutott még fel magyar hegymászó a K2-re és a Sisapangmára, de az Everestre sem oxigénpalack nélkül.

"Nekem nagyon hosszú és komplikált a kapcsolatom a Mount Everesttel: voltak nagyon szép élményeim, voltak felejthető és voltak tragikus pillanataim is ezen a hegyen" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy eddig csak Várkonyi László és ő próbálkoztak ilyen sokszor az Everest palack nélküli megmászásával. Várkonyi László, aki nemcsak a hegymászótársa, hanem a barátja is volt Klein Dávidnak, 2010-ben egy tragikus baleset során életét vesztette a Himalájában.

"Utána nehezen nyitottam másik hegymászótárs felé, és sokáig nem akadt expedíciós partnerem" - hangsúlyozta, hozzátéve: nagyon örül annak, hogy Suhajda Szilárddal próbálhatja meg ismét a Csomolungma meghódítását. Suhajda Szilárd emlékeztetett arra, hogy az idei évben Klein Dáviddal arra vállalkoztak, hogy megmásszák a Föld legveszélyesebb és második legmagasabb hegycsúcsának számító 8611 méter magas K2-t oxigénpalack nélkül."Ez az expedíció nagyon összekovácsolt minket, és kialakult egy közös tervezés és ez a nagy terv is, hogy megmásszuk a Mount Everestet oxigénpalack nélkül" - hangsúlyozta, hozzátéve hogy az előttük álló néhány hónapban intenzív időszak következik annak érdekében, hogy sikeres legyen a vállalkozásuk.

Fotó: s.hswstatic.com

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.