Pesti Srácok

Meztelenkedés helyett belső szépség - Elkészült 2017 sztárnaptára

Semmi meztelenség, és csak kevés smink látható a Pirelli 2017-es naptárján, amely számára Peter Lindbergh sztárfotós az azon szereplő tucatnyi hollywoodi filmsztár "belső szépségét" ragadta meg.

MTI

A legendás kalendárium keddi párizsi bemutatóján a 72 éves német fotóművész elmondta, hogy tenni akart valamit "a tökéletesség és a fiatalság terrorja" ellen, ezért felöltözve, közelről és csak kevés sminkkel fényképezte a hírességeket, köztük a 71 éves Helen Mirrent. "Mára minden tökéletlenség eltűnt, és ez csak üres arcokat hagy maga után" - mondta a fotós, aki szavai szerint a színésznők érzéseit akarta megragadni. "Ez a meztelenség egy másik formája, amely fontosabb a csupasz testrészekénél" - mondta.

PestiSracok facebook image

uma_thurman_061%20-%20medium%20res

Lindbergh az első olyan fotós, akit harmadszor is felkértek az immár 44. kiadásához érkezett képes kalendárium elkészítésére. A fekete-fehér fényképek 2016. május-júniusban készültek New Yorkban, Los Angelesben, Londonban, Berlinben és a franciaországi Le Touquet-ban. A pucér nők hagyományával már Annie Leibovitz is szakított, az amerikai fotóművész erőteljes női személyiségeket - például Serena Williams teniszezőt, Amy Schumer színésznőt vagy Yoko Ono művészt - örökített meg, többnyire ruhásan a 2016-os kiadásban.

nicole_kidman_433%20-%20medium%20res

A francia gumiabroncsgyár 2017-es kalendáriumát Nicole Kidman indítja a januárral, de szerepel a lapokon Uma Thurman, Penelope Cruz, Julianne Moore, Charlotte Rampling vagy a kínai Csang Ce-ji. A legfiatalabb fotóalany a 28 éves Alicia Vikander. A 15 ezer példányban nyomott Pirelli-naptár a nagyközönség számára nem hozzáférhető, rendszerint céges ajándékként osztogatják befolyásos személyiségeknek.

Fotók: elle.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.