Sophie Marceau 50 éves

Noha a Házibuli 1982-es folytatása tovább növelte népszerűségét, a 16 éves színésznő utána hozzávetőleg egymillió frankért mégis kivásárolta magát a harmadik részre szóló szerződéséből. Nem akarta, hogy beskatulyázzák, igényesebb filmeket szeretett volna forgatni. A Kellemes húsvéti ünnepeket! című vígjátékban játszott Jean-Paul Belmondo, A Saganne Erőd című történelmi drámában Gérard Depardieu, Catherine Deneuve és Philippe Noiret oldalán - utóbbival a Huhogókban is -, majd a Rettenthetetlenben Mel Gibsonnal. Kipróbálta magát Amerikában, többek között a James Bond: A világ nem elég című filmben.

Sophie Marceau egy interjúban arról beszélt, szüksége van arra, hogy szeressék, csodálják és bámulják. Kedvére van a csábítás. A vásznon már fiatalon bizonyította vonzerejét: 18 évesen az Eszelős szerelem című filmben vállalt szabados szexjeleneteket, a Descente aux enfers (Pokolra szállás) című thrillerben egy sokkal idősebb férfival bújt ágyba, Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok című drámában pedig féktelen szerelmi orgiákkal mutatott fityiszt a halálnak. A D'Artagnan lánya című kalandfilmben is inkább a keblei kerültek előtérbe, semmint a kardja.

Magánélete sok tekintetben párhuzamot mutatott filmjeivel. Egészen fiatalon ismerte meg a nála 25 évvel idősebb lengyel rendezőt, Andrzej Zulawskit. Provokatív és nagyigényű filmeket forgattak együtt, köztük az Eszelős szerelem és az Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok címűt. Radikális erotikus alkotásokat, amelyek a szerelemről és a megszállottságról szólnak. Tizenöt évig tartó kapcsolatukból 1995-ben egy fiú született, Vincent. Sophie Marceau második gyermeke, Juliette 2002-ben született Jim Lemley producertől. A színésznő párja 2007-től Christopher Lambert volt. 2012-ben össze is házasodtak, két évvel később azonban elváltak. Sophie Marceau sohasem élt egyedül. Szerinte az elválás ugyan mindig fájdalmas, de része a szerelemnek, és az ember nem tudja kontrollálni, hogyan alakul egy kapcsolat. Mottója, hogy kockázat nélkül nincs szerelem.

A színésznő ma már jelkép Franciaországban. Szó szerint. Manapság ugyanis sok helyen az ő arcmása díszíti a polgármesteri hivatalokat: 2012-ben az a döntés született, hogy róla mintázzák meg Marianne-t, a köztársaság allegorikus alakját. Kevesen tudják, hogy a színésznő ír és fest is. A színpadon és rendezőként is kipróbálta magát. Az 1995-ös Fordított hajnal még rövidfilm volt, 2003-ban rendezte első egész estés filmjét Beszélj a szerelemről! címmel.