Pesti Srácok

Várhatóan 2018-ban jön csak az Avatar második része

A rajongók már régóta várják James Cameron filmjének folytatását, de a rendező mindig visszavonja a meghirdetett dátumokra vonatkozó ígéreteket. Az Avatar 2 megjelenését eredetileg 2014-re tervezték, a legutóbbi időpont 2016, majd 2017 áprilisa volt, de mindkettőt törölték. A 20th Century Fox azonban most újabb óvatos közleményt jelentetett meg.

nullahategy.hu

A stúdió közleménye szerint 2018. december 21-én a moziba kerül egy még cím nélküli Lightstorm-produkció. Bár a Fox - nyilvánvalóan a korábbi évek folytonos halogatásai miatt - nagyon óvatosan fogalmaz, könnyen kikövetkeztethető, hogy a közlemény az Avatar folytatására utal. A Lightstorm ugyanis James Cameron cége, a rendező pedig már sok éve dolgozik a folytatáson. Ráadásul három év után a 2018-as lesz az első olyan karácsony, ami nem a Star Wars-ról szól, ezért logikus lépés lenne akkor moziba vinni a régóta várt filmet.

PestiSracok facebook image

Cameron az eredeti tervek szerint összesen öt Avatar filmet ígért, a mostani időzítés szerint a második epizód után 2020-ban és 2022-ben és 20123 jönne a folytatás. Természetesen a változtatás jogát fenntartják.

forrás: NME

fotó: aceshowbiz.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.