Pesti Srácok

Zajos sikert aratott a tengerentúlon a magyar újcirkusztársulat

A kritikát, a szakmát és a közönséget egyaránt meghódította az újcirkusz hazájában, Montrealban a Recirquel. A magyar újcirkusztársulat októberi évadnyitó előadásait két hét alatt több mint tízezren látták a világhírű Cirque de Soleil által alapított La Tohu kőszínházban.

A legnagyobb francia nyelvű kanadai napilap, a Le Journal de Montréal szerint a Recirquel előadásával „újra felfedezte a kortárs cirkuszművészetet”. A lap szerint leporolták a már kicsit merev szemléletűnek tűnő kortárs cirkuszt, a fiatal művészek a darab minden számában új megközelítéssel álltak elő, és Vági Bence rendező sikeresen olvasztotta össze a 40-es évek berlini kabaréjának hangulatával a cirkuszi tudományt. „Gyönyörűségével és eleganciájával a Cirkusz az éjszakában teljesen elbűvölt és elvarázsolt minket” – összegzett a lap kritikusa.

A magyar újcirkusztársulat produkcióját nem csak a sajtó értékelte. A szakmai közönség, amelynek soraiban ott ült a Cirque de Soleil teljes igazgatósága, állva tapsolta meg a társulat premier-előadását – mondta el Vági Bence. A Recirquel alapító-vezetője szerint elsősorban azt értékelték, hogy a sajátos magyar cirkuszi hagyományokat tiszteletben tartva értelmezték újra a műfajt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Librarius.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?