Pesti Srácok

11 év után megjelent a Rolling Stones új stúdióalbuma

Eredetileg azzal a szándékkal érkeztek a stúdióba, hogy rockzenei lemezt vegyenek fel, de több bluesszámot újrahallgatva más útra tértek - közölte Mick Jagger a Rolling Stones együttes 11 év után pénteken megjelent új stúdióalbumáról.

MTI

A Blue & Lonesome című korong az együttes első stúdiólemeze a 2005-ös A Bigger Bang óta. A bluesalbumot mindössze három nap alatt vették fel. "Gyorsan haladtunk, szuper gyorsan. Remek móka volt ilyen gyorsan létrehozni valamit. Ilyenkor nincs időd elemezgetni, gondolkodni és újravenni" - mondta a AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában Jagger a nyugat-londoni British Grove Studiosban elvégzett munkájukról. Az albumra végül az összes rögzített dal felkerült - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A 12 számot egy éve, decemberben vették fel a stúdióban, és Jimmy Reed, Little Walter, Eddie Taylor és mások bluesszámainak verzióit tartalmazza. Eric Clapton, aki ugyanabban a stúdióban készíti lemezfelvételeit, két dalban is közreműködik gitárjátékával, Jagger pedig mindvégig hárfán is játszik.

A bluesalbum ötlete Keith Richardstól ered, aki felvetette, hogy bemelegítésül játsszák el Memphis Slim Blue and Lonesome című számát. "Nem akartunk blues albumot csinálni...., de a végén azt mondtuk, 'csináltunk egy bluesalbumot'" - mondta Richards.

Mick Jagger javasolta az újabb és újabb muzsikusokat, Howlin' Wolftól Willie Dixonig. "Mick állt elő a legtöbb zenésszel, akiktől énekelni akart. És ha egy banda tagja vagy, azt teszed, amit az énekes akar, ily módon lesz a legjobb az előadás" - magyarázta Richards.

Charlie Watts hozzáfűzte, hogy könnyű volt a felvételeket elkészíteni, mert az együttest korai időszakára emlékeztette a munka. "Ez egy valódi visszatérés ahhoz, amivel kezdtük. Ilyen zenével kezdtük Edith Grove-ban, ezt csináltuk, amikor Mick még a London School of Economics-ra járt egyetemre" - hangsúlyozta.

A kezdeti időkben a Rolling Stones gyakran játszotta saját verziójában Jimmy Reed, Willie Dixon, Little Walter és más amerikai zenészek slágereit, megismertetve a fiatal közönséget a blues nagy öregjeivel. Később a banda megalkotta saját stílusát, amelynek jegyében olyan klasszikusok születtek, mint a Satisfaction, a Sympathy for the Devil és a Midnight Rambler.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?