60 éve vették birtokba az asszonyok Budapest utcáit
1956. december 4-én a Hősök terén több ezer asszony és lány emlékezett némán a szovjet hadsereg egy hónappal korábban történt bevonulására, amellyel kezdetét vette az 1956-os forradalom vérbe fojtása. Asszonyok tüntetésére ezekben a napokban más helyszíneken is sor került.
Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a térhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal, kettes-hármas sorokban haladva, sokan még a reggeli bevásárlószatyorral.
A Magyar Ifjúság útja felől kocsik, szovjet páncélautók zárták el az utat, melyekből fegyveres katonák szálltak ki és visszább szorították az asszonyokat. A tömeg azonban egyre nagyobb lett és annyiban engedett az erőszaknak, hogy egy részük kerülő utat választva, a Műcsarnokot megkerülve haladt tovább a Névtelen Hős sírja irányában. Az első asszonyok egyes emlékezések szerint hátulról, a leeresztett városligeti tó medrén keresztül jutottak az emlékműhöz és őket sokan követték. Tizenegy órakor már többezres volt a várakozó tömeg, csak asszonyok. Távolabbról férfiak figyelték az eseményeket.
A helyszínre érkezett Münnich Ferenc honvédelmi miniszter is két szovjet tábornokkal. Fél 12-kor a szovjetek kezdték átengedni az asszonyokat, később pedig kijjebb húzódtak a téren.
A síremlék előtt két és fél órán keresztül vonultak el az asszonyok, letették a virágokat és a Himnuszt énekelték. „Az idő borús volt és ködös” – emlékezett G. Altman az újvidéki Magyar Szó másnapi számában. „Néhány mellettem álló magyar tiszt szemét könnyek borították el… Az asszonyok kisebb csoportjai érkeztek a délutáni órákban is, amikor a Névtelen Hős sírját már teljesen befedték a virágok. A síremlék négy sarkán egy-egy rendőr állt vigyázzállásban. A gyertyák lassan csonkig égtek és egy papírlapról az eső lemosta a feliratot: A magyar anyák – hőseinknek.”
Egy másik emlékező, a tüntetés résztvevője szerint az emlékművet kiskatonák őrizték. „A Szózatot énekelve mentünk be a hősi emlékműhöz. Voltak köztünk bébivel, gyerekkocsival, tolókocsival. Mindenütt voltak fiatalabbak, átemeltük őket az árkon és úgy mentünk tovább. Megható volt, hogy a négy kiskatona sírt” – mondta az asszony a Magyar Rádiónak a történtek után.
A magyar asszonyok másnap is tüntettek, a Petőfi-szobornál, a Nyugati pályaudvarnál és a Nemzeti Múzeum mellett. Gosztonyi Péter szerint a nők a forradalmat éltették, tisztakezű kormányt követeltek és feltűnt köztük a Kádár János vezette kormány külügyminisztere, Horváth Imre és Marosán György felesége is.
December 6-ára a kommunista párt Központi Bizottsága saját maga melletti 200–300 fős ellentüntetést szervezett a Nyugati pályaudvarnál, amit azonban szétzavartak a budapestiek. Az összecsapást több halálos áldozattal járó sortűz követte, és ezekben a napokban csapott le először teljes erővel a forradalom volt résztvevőire a Kádár-kormány új karhatalma.
Vezető képen: 1956. december 4. Városliget, háttérben a Vajdahunyad vára a Műjégpálya felől nézve, a tüntető asszonyokkal, 1956 december 4-én (Fortepan)
