Pesti Srácok

Bob Dylan tényleg csak lélekben volt ott a Nobel-díj átadón

Stockholmban szombaton kiosztották az idei orvosi, fizikai, kémiai, valamint közgazdasági Nobel-díjakat, előzőleg Oslóban a békedíjat is átvehette a díjazott kolumbiai elnök. Az irodalmi Nobel-díjast távollétében ünnepelték: Bob Dylan köszönetet mondott a Svéd Akadémiának a díjért és elnézést kért, amiért azt nem személyesen vette át.

MTI, 061.hu

Az amerikai zenész köszönőbeszédét az Egyesült Államok svédországi nagykövete olvasta fel a díjátadót követő banketten. "Sajnálom, hogy nem lehetek jelen személyesen, de lélekben ott vagyok" - üzente Bob Dylan, hozzátéve, megtisztelőnek tartja, hogy ilyen rangos díjban részesül, és bekerül az irodalom óriásai közé. A dalszerző-énekest nagy meglepetésként érte az elismerés - derült ki az Azita Raji által ismertetett beszédből, amely szerint Dylan egyáltalán nem számított a díjra, és korábban nagyjából ugyanakkora esélyét látta annak, hogy a Holdra léphet, mint annak, hogy megkapja a Nobel-díjat.

PestiSracok facebook image

Kitért a kitüntetését övező vitára is, hogy megkaphatja-e dalszerző a díjat. Amikor Shakespeare a Hamletet írta, talán azon járt az esze, mely színészeket válogassa be a darabba és hol találhat egy koponyát - vélekedett. "Biztos vagyok abban, hogy a legmesszebb ez a gondolat állt tőle: akkor vajon ez irodalom?" - részletezte, és hozzáfűzte még, hogy köszönet illeti a díjat odaítélő Svéd Akadémiát, amiért fontolóra vette e kérdést, és "ilyen csodás választ adott rá".

Stockholmban szombaton adta át XVI. Károly Gusztáv svéd király az idei orvosi, fizikai, kémiai, valamint közgazdasági Nobel-díjakat. Az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan előre jelezte, hogy más elfoglaltságai miatt nem lesz ott. Helyette zenésztársa, Patti Smith amerikai punk-ikon vett részt az eseményen, elénekelve Dylan A Hard Rain's A-Gonna Fall című híres dalát.

Patti Smith Bob Dylant énekel a díjátadón (forrás: newyorker.com/Jonas Ekstromer/TT News Agency via AP)

XVI. Károly Gusztáv svéd királytól az orvosi-élettani Nobel-díjat Oszumi Josinori japán tudós vehette át az autofágia, vagyis a sejtekben zajló, leegyszerűsítve "önevésként" emlegetett folyamat feltárásáért. A fizikai Nobel-díjat David J. Thouless, valamint F. Duncan M. Haldane és J. Michael Kosterlitz kapta meg az anyagkutatás terén elért elméleti eredményeiért, az anyag szokatlan, különleges állapotainak tanulmányozásával kapcsolatos felfedezéseiért. Jean-Pierre Sauvage, a brit Sir J. Fraser Stoddart és a holland Bernard L. Feringa tudósok vehették át a kémiai Nobel-díjat a molekuláris gépek kutatásáért.

Stockholmban adták át szombat délután a közgazdasági Nobel-díjat is két elméleti közgazdásznak, Oliver Hartnak, a Harvard egyetem és Bengt Holmströmnek, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzorának a szerződéselmélet területén folytatott kutatásaikért. A Nobel-békedíj előzőleg a norvég fővárosban, Oslóban adták át Juan Manuel Santos kolumbiai elnöknek a hazájában több mint fél évszázada zajló fegyveres konfliktus lezárását célzó erőfeszítéseiért. A díjak mellé idén is 8 millió svéd korona jár.

Vezető kép: ZUMA Press

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.