„Hagyjunk magunknak időt” – interjú Kováts Krisztával a Baltazár Színház premierje kapcsán

Az óbudai Baltazár Színház december 8-ánmutatta be legújabb előadását, az Örkény István műveiből szőtt, groteszk humorral átitatott „NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!” című darabot, amelyet a premiert követő két előadás után január második felétől újra láthat a közönség a III. kerületben. Az 1998-ban alakult Baltazár Színház egy különleges, Magyarországon egyedülálló hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. Működésének alapja, hogy a nézők ne "ahhoz képest" ítéljék meg a produkciójukat, hanem önmagukért. A premier darab megálmodója és rendezője Kováts Kriszta színművész és rendező, aki már régóta tanít a Baltazárban, de rendezőként most debütált itt, ebben a különleges színházi produkcióban.

LEIRER TÍMEA - 061.hu

Mióta dolgozik együtt a fiatalokkal a Baltazárban?
Vörös István író, aki már több darabot írt a Baltazár számára, beajánlott a társulat vezetőjének, Elek Dórának, hogy taníthatnám a fiatalokat. Amikor Dóra megkeresett és felkért a feladatra, nagyon megijedtem, nem igazán tudtam, hogy mihez kezdjek egy efféle feladattal, egyáltalán nem volt tapasztalatom down szindrómásokkal és sérült fiatalokkal. Nemhogy színpadi adottságaikat nem ismertem, de személyiségjegyeikkel, képességeikkel sem voltam tisztában. Nem tudtam, hogy mit várhatok tőlük, nem tudtam, hogyan tudunk majd kommunikálni, nem voltam felkészülve a feladatra. Azonnal elkezdtem utána olvasni, szakembereket kérdezgettem, de Elek Dóra azt mondta, menjek csak be a fiatalok közé és higgyem el, minden rendben lesz. Azt tanácsolta, kezdjük csak el a közös munkát, aztán majd kialakul a folytatás.

És tényleg ilyen egyszerű volt az egész?
Egyáltalán nem volt egyszerű, de csodálatos élmény volt eljutni addig, hogy a tanítás mellett ebben a hónapban az én rendezésemben kerül színpadra a Baltazár Színház legújabb premierje Örkény egyperceseiből.

Milyennek ismerte meg a társulat tagjait?
Csodálatos, érzelmekkel teli emberek, akik nagyon sok szeretet, gyengédséget képesek adni. Ha hagyunk időt rá, hogy megismerjük egymást, fantasztikusan küzdenek és csodás eredményeket képesek elérni. Nagyon érzékenyek, hihetetlenül gyorsan felzaklatják magukat, nagyon kevés az önkontrolljuk. Könnyen elsírják magukat, ilyenkor meg kell őket ölelgetni, puszilgatni, nagy szükségük van arra, hogy ahogy ők, úgy mi is kimutassuk az érzelmeinket. Ugyanúgy örülnek, ugyanúgy sírnak, mint mi, csak nincsenek bennük gátak, szabadjára engedik magukat. Ehhez hozzá kellett szokni. Kicsit olyanok, mint a gyerekek. Nyitottak, romlatlanok, de bizonyos dolgokban nehezebb eredményt elérni. Vannak köztük, akik olyan könnyen tanulnak, hogy szinte csak ránéznek a szövegre és már tudják is, csodálattal nézem őket. Vannak viszont, akik nagyon nehezen jegyzik meg, még három hónap próbaidőszak után sem vagyok benne biztos, hogy tudják.

A mostani előadás Örkény egyperceseiből áll össze, ezek adják a tartópilléreket. Mi volt a legfontosabb cél az előadás tervezésekor?
Ennél a produkciónál arra törekedtem, hogy a darabban fellépő 13 ember egyenrangú szereposztásban egyformán szerepeljen. Itt most olyanok is beszélnek, akik korábban nem nagyon kaptak szöveget. Hozzájuk csatlakozunk Müller Péter Sziámival, mint az Örkény házaspár és szerepel a darabban még két zenész is.

Honnan jött az ötlet, hogy pont az Örkény családról szóljon az előadás?
Amikor tanítottam, bevittem néhány Örkény egypercest az órákra. Különféle színpadi játékokat játszottunk a segítségükkel. A társulat vezetője, Elek Dóra egyszer bejött a foglalkozásra, meglátta és utána felkért, hogy rendezzem én a következő Baltazár előadást és azt tanácsolta készüljön az Örkény egypercesekből. Először meglepődtem, de aztán beleszerettem az ötletbe. Összeraktam az előadás forgatókönyvét és felkértem Schneidert Zoltán, akivel együtt zenélünk a Kováts Kriszta Kvintettben, hogy írjon pár dalt a darabhoz. Végül megszületett a terv, hogy hogyan lesz az egypercesekből egy kerek, szép ívű darab.

Ha jól tudom, nemcsak az egyperces novellák, hanem Örkény személyes írásai is belekerültek a darabba.
Beleszúrtam még Örkény levelezését, amelynek következményeként Müller Péter Sziámival mi is szerepelünk az előadáson, mint az Örkény házaspár. Eredetileg nem is gondoltam, hogy ilyen nagy szerepem lesz, de végül megkívánta a dolog, hogy benne legyek az előadásban. Tulajdonképpen örülök neki, hogy színészként is része vagyok, mert így nem kell elengednem a darabot a premier után. Szeretek ott lenni velük és úgy látom, nekik is jó, ha velük együtt játszom.

Mennyire kellett átbeszélni a műveket?
Együtt tanultuk a szöveget, szinte végig beszélgettünk róla. Nagyon sok fiatalnak van beszédhibája, ezért próbáltuk együtt elmondani a szöveget, így volt lehetőségem minden egyes mondatnál megkérdezni, hogy értik-e, miről szól, hogy ismerik-e a szövegben szereplő szavakat. Ha nem értették, szóltak és megbeszéltük, elmagyaráztam nekik.

A „Baltazárosok” számára ez inkább terápiás foglalkozás vagy művészet?
Talán mindkettő egyszerre. Biztosan nagyszerű terápia is, de ők úgy szeretnének a színpadra állni, mint előadóművészek, mint színészek, nem is szeretnék, hogy másképp kezeljék őket és nem is kell. Nem szabad „ahhoz képest” módon nézni. A korábbi előadások során is fantasztikus teljesítményt nyújtottak, néha egy-egy profi színész is megirigyelhette volna. Fantasztikus a színpadi jelenlétük és hatalmas a kisugárzásuk.

Nyilván hosszabb próba időszakra van szükség és több magyarázatra szorulnak az instrukciók, de van különbség, hogy az ember a Madáchba megy be játszani vagy a Baltazár Színházba?
A velük való munka teljesen más. Terápia és türelemjáték. Ők színészetet tanulnak tőlem én pedig türelmet és empátiát tanulok tőlük. Hosszú idő kellett, hogy megértsem és el tudjam fogadni az ő tempójukat és ritmusukat.

Mielőtt elkezdett tanítani, volt tapasztalata Down szindrómásokkal?
Nem, egyáltalán nem, ahogy már említettem. Először próbáltam pont ugyanúgy tanítani, mint a színi iskolában, ami – mint utóbb kiderült – nem volt rossz irány. Pont úgy kell ezzel a társulattal is bánni, mint bármely más színházi társulattal, csak kicsit több időt kell szánni a megértésre, az érzelmekre és több időt kell hagyni mind nekik, mind pedig magamnak a megismerésre és az elfogadásra.

Mi, a közönség is akkor tesszük jól, ha úgy megyünk be a Baltazár előadására, mintha bármely más színház előadására mennénk, ugye?
Igen, ez lenne a cél. Persze tudom, hogy érző és gondolkodó emberek vagyunk, nem tudunk elvonatkoztatni a valóságtól, de legalább hagyjunk magunknak időt és próbáljuk meg.

fotó:Kalmár Nóra, vezető kép: Kalmár Mádhava