Pesti Srácok

Ma 35 éves a világ elsőszámú popkulturális ikonja

Ma ünnepli 35. születésnapját sokak gyermekkori bálványa, Britney Spears! Gyermekkorában kezdett énekelni, első lemezét 1999-ben adta ki ...Baby One More Time címmel, mely hatalmas rekordokat döntött meg.

britney-spears-wallpaper-female-celebrities-high-quality

A 2000-es évek elején jelent meg a Toxic, az Everytime és a Me Against The Music, melyek szintén hatalmas slágerek lettek, azonban nem sokkal később kiadott gyűjteményalbuma, a Greatest Hits: My Prerogative kiadása után bejelentette, hogy szüneteltei karrierjét, az ezt követő időszakban az énekesnő botrányaitól volt hangos a média.

PestiSracok facebook image

britney-spears-crazy

2007-ben és 2008-ban kiadott egy-egy lemezt, a Blackoutot majd a később hatalmas sikert arató Circus-t, 2011-ben pedig a Femme Fatale-t, amelyről később három top 10-es kislemez is megjelent: a Hold It Against Me, a Till The World Ends és az I Wanna Go.

2013-ban hozták forgalomba nyolcadik stúdióalbumát, a Britney Jean-t, és 2016-ban pedig Glory néven adott ki nagylemezt.

britney-spears-vmas

Az énekesnő munkájáért számtalan díjat zsebelhetett be, többek között 2009-ben a Billboard "Az évtized előadói"- nak listáján a nyolcadik helyet foglalta el, több albumát és dalát is jelölték már Grammy-díjra, és a Toxic el is nyerte a legrangosabb zene kitüntetést.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?