Pesti Srácok

Nem vesz részt a Nobel- díj kiosztón Bob Dylan

Bob Dylan távollétében felolvassák az amerikai énekes-dalszerző beszédét, zenésztársa, Patti Smith pedig előadja egyik legismertebb dalát a december 10-i Nobel-gálán – jelentette be a díjat odaítélő Svéd Akadémia.

MTI

A 2016-os irodalmi Nobel-díj kitüntetettje november 16-án mondta le részvételét a stockholmi díjátadón, egyéb elfoglaltságaira hivatkozva.

A Svéd Akadémia hétfői közleménye szerint Dylan írt egy köszönőbeszédet, amelyet az akadémia egyik tagja, Horace Engdahl fog felolvasni a díjátadón. Patti Smith pedig - aki maga is énekes-dalszerző és Dylan nagy rajongója - előadja a 75 éves amerikai zenész A Hard Rain's A-Gonna Fall című számát.

Az akadémia szerint nagy az esélye annak, hogy Dylan jövőre Stockholmba látogat, és megtartja előadását egy, a méltatásban megjelölt témában, ami az egyetlen előfeltétele a 8 millió svéd koronával (negyedmilliárd forint) járó díj átadásának.

Dylan az első zenész az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjeinek sorában, a zsűri indoklása szerint új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?