Pesti Srácok

Rajongók figyelem: itt nézhetitek meg a Guns N' Roses-t Európában

Bejelentette 18 állomásból álló európai koncertkörútját a Guns N' Roses amerikai rockzenekar, amelynek tagjai húsz év után idén újra együtt zenéltek. A hétfői bejelentés szerint az európai fellépések 2017 tavaszán és nyarán lesznek.

MTI

Az együttes akkor állhatott újra össze, amikor az 52 éves Axl Rose énekes és az ötvenéves Slash, a zenekar gitárosa vétet vetettek az ellenségeskedésnek, mely miatt 1993 óta nem zenéltek együtt. Slash, vagyis Saul Hudson 1996-ban hagyta ott a legendás csapatot, az újraegyesítést hosszú ideig a gitáros kizártnak tartotta. Idén áprilisban végül mégis sikerült kibékülniük, együtt léptek fel a kaliforniai Coachella fesztiválon.

PestiSracok facebook image

Az európai turnét Dublinban kezdik május 27-én, utoljára július 12-én játszanak Hollandiában, ezután még Tel-Avivban is adnak koncertet. Fellépnek többek között Portugáliában, Spanyolországban, Svájcban, Olaszországban, Németországban és Franciaországban. Prágában július 4-én, Bécsben július 10-én játszik az együttes.

Ezután Észak-Amerikában folytatják a koncertezést: 16 fellépést terveznek az Egyesült Államokban és Kanadában. A legendás rockzenekar múlt héten fejezte be dél-amerikai turnéját, januárban Japánban, februárban Új-Zélandon, Ausztráliában, Szingapúrban és Bangkokban várják őket a rajongók, márciusban Dubajban koncerteznek.

A Guns N' Roses 1985-ös alapítása óta több mint 100 millió albumot adott el, leghíresebb dalaik, a Sweet Child O' Mine, a Welcome to the Jungle, a Paradise City vagy a November Rain rockrajongók nemzedékeire voltak óriási hatással.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?