Pesti Srácok

Természetfilmeket várnak Gödöllőn

Már lehet nevezni a 2017-es gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelyen ezúttal is két filmszemlét hirdetnek meg: a nemzetközit és a Kárpát-medenceit. A megmérettetésen 9 témában lehet indulni, így például klasszikus természetfilm, tudomány és természet vagy vidéki élet, hagyományok témában. A nevezés február végén zárul.

MTI

Ersók Nóra, a fesztivál kommunikációs vezetője kiemelte, hogy a jövő évi, harmadik gödöllői természetfilm-fesztivál újdonsága, hogy nemcsak Gödöllőn, hanem a tervek szerint 12 vidéki nagyvárosban, többek közt Hatvanban, Debrecenben, Miskolcon, Kaposváron is várják az érdeklődőket három napon keresztül ingyenes vetítésekkel, valamint sokszínű környezet- és természetvédelmi programokkal, kiállításokkal. A fesztivál szervezőinek célja, hogy a filmszemlék által minél több, a természet, természetvédelem, környezetvédelem és tudomány területén tevékenykedő tehetséges alkotót bemutassanak és inspiráljanak, valamint bekapcsolják őket a nemzetközi filmes világba - fejtette ki Ersók Nóra.

PestiSracok facebook image

Hozzátette: ezért tekinthető jelentős eredménynek, hogy 2016-ban a világ kiemelkedő nemzetközi természet- és környezetvédelmi filmfesztiváljait koordináló Green Film Network a tagjai közé választotta a gödöllői filmfesztivált, megnyitva ezzel a lehetőséget a magyar ajkú, a gödöllői fesztiválra nevezett, kiemelkedő alkotások és alkotók számára a nemzetközi fesztiválokon való évenkénti megmérettetésre, kapcsolatépítésre. "De ugyanilyen fontos célunk, hogy felhívjuk a diákok, a fiatalok figyelmét a környezet- és a természetvédelem fontosságára, éppen ezért nemcsak különleges programokkal várjuk őket, hanem alkotóként is számítunk rájuk" - tette hozzá a fesztivál munkatársa.

A szervező felidézte, hogy 2016-ban több mint 300 nevezés érkezett a világ 34 országából, és 10 és fél ezer volt a regisztrált fesztiválozók száma. A rendezvény már a második évében Magyarország egyik legnagyobb környezet- és természetvédelmi tematikájú fesztiválja lett. A gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fővédnöke a kezdetektől Áder János köztársasági elnök volt, aki több programot is meglátogatott. A fesztivált 2017. május 26. és 28. között rendezik meg.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?